Van, aki 14 órája várakozik a röszkei határon

2022.07.31. 12:57
Akár egy fél napot is igénybe vehet, hogy valaki átjusson a röszkei határon. A rendőrség tájékoztatója szerint mindössze négy óra, de a várakozók mást mondanak.

A Szerbiából személygépkocsival érkezőknek vagy oda tartóknak a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mindkét irányba négy, az autóbusszal utazóknak kettő órát kell várniuk – közölte a rendőrség délelőtt. Kiderült azonban, hogy ennél sokkal nagyobb a fennakadás.

Az Utazómajom egyik olvasója számolt be arról, hogy szombat délben indult haza barátjával Montenegróból, de a röszkei határon a négy kilométeres dugó végére sikerült beállniuk.

Jelenleg 14 órája várakoznak a többi autóssal, kezdetben étel és ital nélkül. Egy néhány kilométerre található benzinkútra sétált el egyikük frissítőért és ennivalóért, de a shop már akkor ki volt fosztva – írja a beszámoló alapján az Utazómajom.

Az autók a sorokban összevissza állnak, próbálnak előrébb furakodni, ami olykor ordibálásokban és folyamatos dudálásban végződik. Több sofőr elbóbiskolt, elaludt, hiszen van, hogy egy órán keresztül nem mennek előre egyetlen métert sem

– olvasható az olvasói beszámolóban, amelyből kiderült, hogy már átléptek a szerb határon, jelenleg pedig a magyar és a szerb határ között vesztegelnek.

A rendőrség tájékoztatása szerint a júliusban és augusztusban pénteken, szombaton, vasárnap 7 és 22 óra között működő ásotthalmi közúti határátkelőhelyen is hasonló a helyzet, mint Röszkénél. A tiszaszigeti határátkelőhelyen a kilépő oldalon egy-, a belépőn félórás a sor, a kübekházi átkelőnél mindkét irányba fél órát kell várakozni.

Ön is a határon vesztegel? Ossza meg velünk, mit tapasztal!
Küldje el nekünk!