Káosz és pánik Ferihegyen, sírva könyörögtek az emberek, hogy engedjék ki őket

DBZOL20200717025
2022.07.19. 08:44
Levelet kaptunk egyik olvasónktól, aki szerint olyan dolog történt a budapesti repülőtéren, amelyre nincsenek szavak. Szerinte érthetetlen, hogy miért nem akarták őket elengedni, miközben pánikhangulat uralkodott.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a lutoni repülőtér kifutópályája megrongálódott a hatalmas hőség miatt. A reptér közleményben jelezte, hogy kénytelen volt felfüggeszteni a járatokat, mert az extramagas hőmérsékletet követően a kifutópályán egy felületi hibát azonosítottak, megolvadt.

Ez volt az oka, hogy hétfő este pánik alakult ki a budapesti repülőtéren, ugyanis – olvasónk elmondása alapján – már a gépen ültek egy órája, amikor felszólították őket, hogy hagyják el a járművet.

Négy óra várakozás után elindult újból a beszállítás. Feltettek minket egy buszra és bezártak félórára. Anyukák gyerekkel kiabáltak, hogy nincs levegő, nyissák ki. Már az egész busz pánikolt

– írta levelében az egyik utas. Elmondása szerint egy kiabálás után kiengedtek őket a buszból, de a leszállópálya mellett ragadtak, ahol semmilyen információt nem kaptak a járattal kapcsolatban. Mint írta, az emberek a földön ültek, mert nem engedték vissza őket a terminálba sem. Egy idő után, mikor végül visszajutottak, szerettek volna hazamenni.

Magyar állampolgárként jogunk van hazamenni. De nem! Nem engedtek vissza a schengeni zónába, ugyanis csak reptéri dolgozó kísérhet vissza. Ami nem volt

– magyarázta levelében az olvasónk. „Sírva könyörögtünk a határőrnek, hogy haza szeretnénk menni öt óra szenvedés után, de nem engedett. Ekkor a 17 óra 55 perces indulás helyett már hajnali fél egyet mondtak” – emlékezett vissza.

Végül találtak egy másik légitársaságnak dolgozó nőt, aki végül kikísérte őket. „Elborzasztó, hogy magyar állampolgárként nem engedtek haza. Mire eljöttünk, jött az e-mail, hogy végül törölték a járatot. Sokan ott éjszakáztak. Borzasztó élmény volt. Semmi emberség” – vélekedett olvasónk. 

(Borítókép: Rendőr a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)