Navracsics Tibor: A parlamenti kommunikációban ritkább a szövet

DSC0413
2022.07.01. 18:43
Balaton körüli vasúthálózat létrejötte az álma, az igazi dilemmát pedig nem a miniszteri pozíció elfogadása jelentette, hanem az, hogy visszatérjen-e a magyar politikai életbe azzal, hogy elindul a parlamenti képviselői helyért Veszprémben. Erről is beszélt a Kibeszélőben Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

„A kormány és ellenzék közötti, illetve az Országgyűlésen belül, a képviselők közötti kommunikációban most sokkal ritkább a szövet, mint volt 2014 előtt.” – Így fogalmazott Navracsics Tibor parlamenti visszatérésével kapcsolatban a jelenlegi parlamenti kommunikációról, hozzátéve: 2010 és 2014 között is volt kétharmados többség, „de sokkal erősebb volt az üléseken kívüli, ülések alatti vagy ülések közbeni párbeszéd ellenzéki és kormánypárti képviselők között”. Hozzátette: az ellenzék kivonulása a parlamentből „a politikai folklór része”.

Arról, hogy miért vállalta el a miniszteri pozíciót, azt mondta:

Ha van egy kapcsolatrendszerem Brüsszelben, akkor azt próbáljam meg a saját hazám számára használni, ez erkölcsi kötelesség is, másrészt pedig maga a feladat nagyon érdekes.

Hozzátette: érdekesnek tartja a területfejlesztési feladatokat, úgy, hogy „a magyar politikában a regionális szemléletnek nem nagyon van manapság helye”.

Egy erősen Budapest-központú országhoz alakítsunk ki egy olyan fejlesztéspolitikát, ami odafigyel Győrre is, Békéscsabára is, de a kistelepülésekre is, és máshogy kezeli a különböző adottságú térségeket. Ennek legalább az esélyét megteremtsük, ez intellektuálisan is egy kihívás. 

Kibeszélő Navracsics Tibor

A miniszter szerint a magyar területfejlesztési politikának területi szempontból három célja kell, hogy legyen. Az egyik a felzárkózó régiók hatékony segítése, a másik az észak-dunántúli régió, a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl erősítése, a harmadik pedig Budapest. 

Budapest nem a többi régióval, nem a többi magyarországi régióval van egy kategóriában, hanem Prágával, Pozsonnyal, Béccsel, Varsóval, Bukaresttel, Zágrábbal, azaz térségbeli nagyvárosokkal versenyez. Ott is meg kell találnunk, hogy hogyan tudunk úgy segíteni Budapestnek, hogy ebben a versenyben egyébként megállja a helyét a jövőben is.

Navracsics Tibor elmondta: Karácsony Gergely kezdeményezésére július 11-én négyszemközt találkozik a főpolgármesterrel.

Veszprémi országgyűlési képviselői munkáját érintve arról is beszélt, hogy mi az álma.

A Balaton körül mindenhol vasút van, mégsem lehet körbevonatozni 

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve: meg kell teremteni a települések között a vasúti kapcsolatot. A Balatoni Fejlesztési Tanácsban betöltött társelnöki pozíciójáról várhatóan lemond Navracsics Tibor, bár a miniszteri pozícióval ez a poszt formailag nem összeférhetetlen.

Egy miniszter egy egész országért felel, nekem a Balaton a szívügyem. Tudom, Magyarországon lehet olyan, hogy egy miniszter azt mondja, nekem ez a szívügyem, de hajlok arra, hogy ha más kultúrát akarunk, akkor ebben önmérsékletet kell tanúsítanom, és át kell adnom ezt a pozíciót. 

 Az orosz–ukrán háborúról szólva azt mondta:

Magyarország a veszélyzónában van. Akár a menekültek ellátása terén, az ezt támogatandó európai uniós erőfeszítések révén is, akár pedig a biztonságpolitikai helyzetből adódóan, Magyarország ott van a veszélyhelyzetben.

A vármegye és az ispán elnevezések helyreállításáról szólva azt mondta:

A levél címzését kell megváltoztatni, ennyit látok egyelőre. 

A Kibeszélőből kiderül továbbá:

  • milyen fejlesztéseket lát szükségesnek a miniszter;
  • miért tartja fontosnak a háborús veszélyhelyzet elrendelését;
  • mit gondol a jogállamisági kérdésekről;

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Navracsics Tibor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)