Kiderült, mi a fiatalok legnagyobb motivációja a munkavállalásra

2022.06.21. 07:08

A diákmunka vállalásánál a fiatalok számára a fő motiváció a pénzkeresés, a munkahely kiválasztásakor ugyanakkor már a rugalmas munkaidő a legfontosabb szempont – közölte a Work Force Kft. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet májusban készült online felmérését 172, 15 évesnél idősebb diák töltötte ki.

A válaszadók 96 százaléka jelezte, hogy a nyári szünet legalább egy részét munkával töltené majd. A fiatalok 85,5 százaléka a pénzkeresést jelölte meg fő motivációnak.

A felmérésben résztvevők mintegy 90 százaléka dolgozott már korábban is. A megkérdezettek 71,1 százaléka a kereskedelemben, közel harmaduk pedig a vendéglátásban, turizmusban is kipróbálta magát, a válaszadók 17,5-17,5 százaléka pedig megfordult az irodai adminisztráció és a gyártás, termelés területén. A legtöbben idén nyáron is a kereskedelemben helyezkednének el, a kérdőívet kitöltők 67,5 százaléka jelezte ezt. A vendéglátást, turizmust a diákok 53,6 százaléka választaná, és valamivel több mint 40 százalékuk kipróbálná azt is, hogy milyen a munka irodai környezetben. 

Az elsődleges kritérium nem a pénz

A felmérésből az is kiderült, hogy a diákok számára a munkahely kiválasztásakor a rugalmas munkaidő a legfontosabb szempont, 89,2 százalékuk emelte ezt ki, a pénz közel háromnegyedük számára kiemelt tényező.

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a diák kollégák szerepe felértékelődik, különösen a nyári időszakban. Viszont azt is látni kell, hogy a fiatalok ma már nem vállalnak el akármilyen feladatot, ugyanúgy válogatnak a lehetőségek között, mint a főállású munkavállalók. Éppen ezért kulcsfontosságú a vállalkozások számára, hogy vonzóvá és versenyképessé váljanak a fiatalok szemében 

– mondta Papp Nóra, a Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.

A válaszadók majdnem 29 százaléka jelezte, hogy megtakarításként tekint a diákmunkával keresett pénzre, így félretenné azt. A kérdőívet kitöltők 14,5 százaléka jogosítvány vagy nyelvvizsga megszerzésére költi a nyári keresetét, és 12,7-12,7 százalékuk szánja szórakozásra, valamint mindennapi kiadásai fedezésére a munkával szerzett összeget.

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

22 perce

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

2 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

3 órája

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

3 órája

  • Címlapon
Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen

Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen

A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.

29 perce

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59