Újabb részletek a Völner–Schadl-ügyről

2022.06.13. 12:12
Rekordévet zártak a vesztegetéssel gyanúsított végrehajtói irodák – derült ki a frissen megjelent mérlegadatokból, amelyek arra is rávilágítottak, hogy az irodák közel 1 milliárd forintos profitot termeltek, melyből 763 millió forintot osztalékként fel is vettek.

Komoly profitra tett szert tavaly több olyan önálló bírósági végrehajtó is, aki gyanúsított a Völner Pál volt államtitkárt és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét érintő korrupciós ügyben – írja a 24.hu.

A frissen megjelent mérlegadatok alapján a mintegy hét végrehajtói irodából öt rekordnyereséget ért el 2021-ben. Az irodák összesen 954 millió forint profitot termeltek, amelyből a végrehajtók 763 millió forintot fel is vettek osztalékként. Mindezt azt jelenti, hogy az egy év alatt keletkezett nyereség több, mint az az összeg, amellyel az ügyészség szerint a végrehajtók megvesztegették Schadl Györgyöt a kinevezésükért cserébe – írja a lap.

Mint ismert, 2021 végén robbant ki Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, valamint Völner Pál államtitkárnak a vesztegetési ügye. Völner Pál lemondott az Igazságügyi Minisztériumban betöltött pozíciójáról, Schadl György letartóztatását augusztus elejéig hosszabbították meg.