Hétfőn maszk nélkül, normál menetben kezdődik az idei érettségi

37857697 0721ea62fb4ec751cc0c7e70f90e86de o
2022.04.27. 12:14
A tavalyi és a tavalyelőtti Covid-érettségik után a jövő hét hétfőn kezdődő idei érettségi vizsgaidőszakban már csak az visel maszkot, aki szeretne, illetve már csupán a kézfertőtlenítő biztosítása lesz kötelező.

Jövő hét hétfőn, május 2-án a hagyományos, pandémia előtti menetben kezdődik az idei érettségiszezon, szokás szerint a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel. Ekkor 1162 helyszínen, várhatóan közel 114 700-an érettségiznek – szerepel az Oktatási Hivatal MTI-nek küldött szerdai tájékoztatójában.

A hétfői magyar vizsgák – amelyből középszinten 70 944, emelt szinten pedig 2209 tanuló ad számot tudásáról – után kedden matematikából mintegy 69 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.

Szerdán történelemből középszinten több mint 66 ezer, emelt szinten körülbelül nyolcezer diák érettségizik.

Csütörtökön tartják az angol vizsgákat, amelyre középszinten több mint 49 ezren, emeltre pedig csaknem 20 ezren jelentkeztek, a másnapi német nyelvi vizsgákra középszinten majdnem 12 ezren, emelt szinten több mint 2600-an vállalkoztak.

Idén már lesz szóbeli érettségi is

Az írásbeli vizsgákat május 2. és 23. között rendezik meg.

Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 1. és 9., a középszintű szóbelik június 13. és 24. között lesznek. A vizsgákat a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3185 érettségi-vizsgabizottság működik közre.

Az idei vizsgaidőszakban megközelítőleg 73 ezer végzős középiskolás érettségizik.

Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 342 926 ilyen vizsgát tesznek majd. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 10 ezer ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek, az előrehozott vizsgák száma 30 478, a szintemelő vizsgáké 13 952, a pótló- és a javítóvizsgáké pedig együttesen 2255.

Már csak halvány emlék a Covid

Azok után, hogy tavaly és tavalyelőtt is rendhagyó módon, különleges biztonsági intézkedések mellett zajlottak az érettségi vizsgák a koronavírus-járvány miatt, idén már csak annyi a megkötés, hogy a vizsgahelyszíneken megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani.

A maszk most legfeljebb javasolt, az iskolákba pedig azok helyi, saját szabályai szerint léphetnek be a vizsgázók.

Ha még emlékszünk, az érintkezések csökkentése érdekében 2020-ban és 2021-ben is csak az írásbeli vizsgákat tartották meg, azokat is kizárólag szigorú járványügyi szabályok betartása mellett. Egy tanteremben például egyszerre legfeljebb tíz fő tartózkodhatott, tartva a legalább másfél méteres távolságot.

Tavaly 2020-hoz képest alapvetően annyi volt a különbség, hogy a szóbelik ugyan alapvetően ekkor is elmaradtak, bizonyos esetekben szóban mégis le lehetett vizsgázni.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)