A taxik hatósági árainak emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal a fővárosnak

2022.04.13. 09:38 Módosítva: 2022.04.13. 09:38

A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a főváros számára – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.

A nemzeti versenyhatóság a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg az önkormányzatot, mielőtt a fővárosi közgyűlés a héten megtárgyalná a főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról.

A rendeletmódosítás ugyanis 30 százalékkal emelné a budapesti taxik hatósági áron rögzített díjtételeit – miközben versenybarát megoldásokkal sokkal kedvezőbben járhatnának a fogyasztók.

  • A budapesti taxis tarifák rögzítettek, vagyis a piacon jelenleg nem érvényesülhetnek az árverseny előnyei.
  • A taxipiac szereplői rendszeresen igénylik a rögzített hatósági árak növelését, a fogyasztói érdekek képviselete azonban rendre elmarad.
  • Az egyre magasabb hatósági árak csökkentik a taxik kihasználtságát, amely a taxisok részéről a további díjnövelési igény irányába hat.
  • Ebből a szabályozási csapdából úgy lehetne legjobban kilépni, ha az önkormányzat minimalizálná az árszabályozási beavatkozását, minél nagyobb teret hagyva a versenynek és az egyensúlyi piaci árak kialakulásának

– fejti ki a GVH.

A versenyhatóság ezért az újabb, áremelésre vonatkozó fővárosi előterjesztés megtárgyalása előtt versenyt élénkítő alternatívákat javasolt megfontolásra. A GVH szerint szűkíthető lenne az árrögzítés szabályozása azokra az esetekre, amikor a fogyasztó nem tud megfelelően előre tájékozódni a viteldíjakról (pl. utcai leintés, taxiállomáson sorban álló autók stb.), továbbá elősegíthető lenne a verseny azáltal is, ha a fix tarifák helyett a főváros csupán maximált árat írna elő, amely alatt kialakulhatna egy szolgáltatói verseny.

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot elfogadja a Fővárosi Közgyűlés

– jelentette be az általános főpolgármester-helyettes a múlt héten Budapesten sajtótájékoztatón.

Az előterjesztést szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. Kiss Ambrus közölte, hogy ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.

Kiss ezt azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük. Az előterjesztés az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

A taxik tarifáinak emeléséről itt írtunk. 

Kapcsolódó

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A tetőket is kizöldítenék Karácsony Gergelyék

A tetőket is kizöldítenék Karácsony Gergelyék

Indul a pályázat.

12 perce

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

3 órája

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

50 perce

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

6 órája

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.

36 perce