Újabb fákat ültettek a Blaha Lujza téren

2022.04.08. 16:28

Pénteken öt új fát ültettek a budapesti Blaha Lujza téren lévő középső növénykazettába a téren zajló felújítás keretében, de már a további fatelepítés előkészületei is folyamatban vannak – derül ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből.

Kapcsolódó
Így néz majd ki a felújított Blaha

Így néz majd ki a felújított Blaha

Az elkölthető pénzek csökkenése miatt kompromisszumot kellett kötni.

A tér felújítása a tervek szerint halad. A Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan egy ligetes-fás találkozóhellyé alakítják át a területet.

A legnagyobb növénykazettába még ősszel ültettek tizenkilenc új fát, amelyeken az első falevelek már el is kezdtek zöldülni. A harmadik növénykazettában egy koros tölgy található, melyet társával együtt még 1969-ben ültettek át a Tabánból.

Ősszel további 56 fát ültetnek a növénykazetták körüli térburkolatba faveremráccsal körülvéve, ezek előkészületei már zajlanak – olvasható a közleményben.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

2 órája

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

10 perce

  • Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.

35 perce

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Címlapon
Eltemették Bényi Ildikót

Eltemették Bényi Ildikót

A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.

2 órája

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

3 órája

  • Címlapon
Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Március közepe fekete tintával íródik a magyar futball történelemkönyvébe.

53 perce

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Címlapon
Így mentették meg a rendőrök egy fiatal lány életét a Margit hídon

Így mentették meg a rendőrök egy fiatal lány életét a Margit hídon

Négy egyenruhás tartotta, amíg a tűzoltók ki nem érkeztek.

12 perce

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Halálos baleset Kunszentmiklósnál, a Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó

Halálos baleset Kunszentmiklósnál, a Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó

Egyelőre ismeretlen okokból lesodródott az útról.

1 órája