Kenőpénz átadásáról hoztak nyilvánosságra videót

2022.03.18. 08:58
Minden korábbinál kompromittálóbb és egyértelműbb felvételt hozott nyilvánosságra pénteken az Anonymus-maszkos alak, amelyen azt látni, ahogy egy férfi vastag köteg pénzt vesz át egy borítékban. A szivárogtató állítása szerint az a Patek Gábor is látható a videón, „aki újabban már a III. kerületi balos vezetés simlijeit rendezi”. A felvételen az is elhangzik: „vissza kell adjam a pénzt a fontos embernek”.

„Mielőtt a konkrét ügyet elkezdenénk végigvenni, mutatok nektek egy kis ízelítőt. Kezdjük Patek Gáborral, aki bár korábban leginkább Gajda Péter bizniszeit intézte, újabban már a III. kerületi balos vezetés simlijeit rendezi” – mondta az Anonymus-maszkos alak annak a videónak az elején, amit pénteken reggel küldött el a sajtónak.

A szivárogtató ezúttal egy rejtett kamerás felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen állítása szerint az látható, hogyan számol el üzlettársával Patek a III. kerületi megbízásokból visszafelé irányuló pénzekkel. A képsorokon az szerepel, hogy egy férfi beszáll társa autójába, és szinte egyből pénzszámolásba kezdenek. A felvétel azzal zárul, hogy az Anonymus-maszkos alak kijelenti:

Tudom, tudom. Majd jön a szokásos mellébeszélés és a szerecsenmosdatás is, de ne felejtsétek el, hogy még nagyon az elején vagyunk. És a legegyszerűbb, ha már az elején mindenki igazat mond.

Kenőpénz átadásáról tett közzé videót az Anonymus-maszkos alak

Mint ismert, a Cseh Katalin céges ügyeit és a Városháza-botrány részleteit korábban nyilvánosságra hozó Anonymus-maszkos alak nemrég jelentkezett ismét, és leleplezéseket ígért az ellenzéki vezetésű kerületek korrupciógyanús ügyeiről. Egy szerdán nyilvánosságra hozott videóban pedig megnevezett három személyt – Patek Gábort, dr. Fischer Lászlót és Deák Róbertet –, valamint három budapesti kerületet – III., XVIII. és XIX. – is, akik és amelyek érintettek a gyanús ügyekben.

Kapcsolódó
A szerződéstől a hangfelvételekig: a Városháza-ügy krónikája

A szerződéstől a hangfelvételekig: a Városháza-ügy krónikája

Összefoglaltuk az elmúlt két hónap történéseit.

A három megnevezett férfi egyike Patek Gábor, aki korábban a kispesti önkormányzatnál volt a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője 2020-ig, a sajtóba pedig Gajda Péter bizalmi embereként került be a neve, ugyanis egy ideig a szocialista polgármester kabinetfőnöke is volt.

Patek Gáborról akkor lehetett olvasni, amikor 2019-ben, nem sokkal az önkormányzati választások előtt a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta azokat a hanganyagokat, amelyeken Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő beszélt a kerületben zajló korrupciógyanús ügyekről, és Gajda Péter „végrehajtójának” nevezte a pénteken nyilvánosságra hozott videón is szereplő férfit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Ismét Lévai Anikó lett a legbefolyásosabb nő a magyar közéletben

Ismét Lévai Anikó lett a legbefolyásosabb nő a magyar közéletben

A Forbes 2025-ben is kiadta a listáját.

16 perce

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

2 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

3 órája

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

1 órája

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01