Szépen fialt Rogán Antal találmánya, Szijjártó Péter még mindig tartozik a szüleinek

Vagyonnyilatkozat
2022.02.01. 01:29
Nyilvánosak a köztársasági elnök, a kormánytagok, a parlamenti képviselők, illetve a polgármesterek és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai. Január 31-ig kellett nyilatkozniuk a 2021-es évet tükröző vagyoni helyzetükről. Megnéztük hát, mi lapul a miniszterek zsebében.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes továbbra is két II. kerületi lakás résztulajdonosa, valamint Balatonfenyvesen is van egy nyaralója. Készpénzállománya gyarapodott 1 millióval a tavalyi évhez képest, 8 millió forintot tüntetett fel a nyilatkozatában. Bankszámláján lévő vagyona viszont a felére, 1,5 millió forintra csökkent. Hiteltartozása továbbra sincs a miniszterelnök helyettesének. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vagyona nem változott jelentősen a korábbi évekhez képest. A nyilatkozata szerint két XI. kerületi lakása van. Továbbra is tartozik 120 174 svájci frankkal egy hitelintézetnek, ugyanakkor a tavaly még meglévő, 2 milliós tartozását már rendezte. Kicsit még gyarapodott is a miniszter, 7 millió 600 ezer forint van a bankszámláján.

Varga Mihály pénzügyminiszter 2020 óta Gyenesdiáson bérel családi házat garázzsal. Továbbra is két II. kerületi társasház és egy karcagi, 626 négyzetméteres telek résztulajdonosa, valamint Karcagon birtokol egy zártkertet is.

Kötvényei már nincsenek a pénzügyminiszternek a nyilatkozata szerint, 19 millió 850 ezer forintja viszont van állampapírban (ez tavaly még csak 14 245 000 volt), de 18 millió 740 ezer forintnyi részvényt is a nevére vett (ez 2020-ban 6 millióval még kevesebb volt). Jól gazdálkodott tehát a vagyonával, hitelek azonban továbbra sem nyomják a vállát Varga Mihálynak. 

Rogán Antal feltalálóként kaszál évről évre

Rogán Antal idén sem vásárolt új ingatlant, továbbra sincs se ház, se lakás a miniszterelnöki kabinetminiszter nevén. A nyilatkozata szerint csupán a családjától megörökölt rétek, szántók és erdők vannak a nevén.

Húzós év lehetett ez számára, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása ugyanis 200 milliót csökkent a tavalyi évhez képest, de azért így is van 616 millió 154 ezer forintja. 300 ezer forintot viszont törlesztett, jelenleg 17 millió 900 ezerrel tartozik magánszemélyek felé.

Szépen fialt viszont a találmánya, míg tavaly „csak” 157 milliót hozott a konyhára a szabadalma,

idén már 408 millió forintot kapott érte.

Szijjártó Péter még mindig tartozik a családjának 30 millióval

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter résztulajdonosa egy győri háznak, három balatonedericsi ingatlannak, valamint Dunakeszin található családi házuknak. 

Értékpapírvagyonát növelni tudta egy év alatt, jelenleg 3 milliós összeg szerepel a nyilatkozatában. Biztosítási eszközalapja is nőtt minimálisan, 1 millió 44 ezer forintnyit birtokol belőle. Bankszámlája viszont ismét nőtt, míg tavaly 5,8 millióról 222 ezer forintra csökkent, idén már 9 millió 974 ezer forinttal növelte a vagyonát. 

Szüleinek viszont még mindig tartozik a külügyminiszter, a 30 milliós családi segítséget továbbra sem törlesztette a vagyonnyilatkozata szerint. 

Varga Juditnak nincsenek megtakarításai, cserébe van egy csomó ingatlanja

Varga Judit igazságügyi miniszter a kormány honlapjára feltöltött nyilatkozatában hat ingatlan szerepel: Balatonhenyén egy 195 négyzetméteres családi házat, valamint két 8000 ezer négyzetméteres telket birtokol a férjével közösen. A fővárosban pedig két XII. kerületi lakás és egy garázs is az igazságügyi miniszteré. 

Megtakarítása nincs, tartozása viszont van Varga Juditnak: egy 2017-ben felvett 10 milliós, valamint egy másik, 2019-ben felvett 192 milliós hitelt törleszt közösen a férjével. 

Pintér Sándornak nagyon sok pénzzel lógnak

Pintér Sándornak annyi ingatlana van, hogy nehéz is lenne őket felsorolni. Szám szerint 17. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy megvan még a Wartburgja is, amelyet 1995-ben örökölt meg. 

Magyar Állampapír kötvénye jelentősen csökkent, a korábbi 50 millió 293 ezer forint helyett már csak 7 millió 935 ezer forint. Az OTP-nél és az MKB-nál is vannak folyószámlái, ezen közel 15 millió forint van, de devizaszámlái is vannak euróban és dollárban. Készpénze is van a belügyminiszternek, a tavalyi 10 millióhoz képest idén már 45 millió forint. 

2013-ban eladott cégei után járó 500 millió forintot még mindig nem fizették ki neki, ezért ez a követelése továbbra is fennáll. Családi, baráti kölcsönöket is osztogatott szép számmal, összesen 605 millió forintot.

Pintérnek így több mint 1,1 milliárd forinttal tartoznak különböző személyek.

Cikksorozatunkban beszámoltunk Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Novák Katalin, a Fidesz–KDNP államfőjelöltje, továbbá miniszterek, kormánypárti és ellenzéki politikusok, illetve Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vagyoni helyzetéről.