Kevésbé védettek a Sinopharm-vakcinával oltott idősek

DROTI20211220008
2022.02.01. 06:26
Kásler Miklós miniszter korábban arról beszélt, hogy a kínai vakcinával történő átoltás szélesebb spektrumú védelmet biztosít, mint az összes többi vakcina, amit a mostani kutatások eredményei teljesen megcáfoltak.

Ferenci Tamás biostatisztikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy minden vakcina törzskönyvezése során készül egy nagy vizsgálat jellemzően több tízezer ember bevonásával. A Sinopharm vizsgálatánál viszont csak teljesen egészséges, 60 év alatti embereket vontak be a metódusba, ami egy komoly információs lyukat eredményezett.

Az állami rendszer vizsgálatára egészen tavaly novemberig kellett várni, ezért Sarkadi Balázs orvos-biokémikus professzor vezetésével belevágtak, hogy egy vérmintákon lévő antitestjelenléten alapuló végponton vizsgálják meg a Sinopharm hatásosságát.

Az oltásokat követően rengeteg magánember elment antitestszint-vizsgálatra, mi az ő adataikat kaptuk meg anonim módon, amiket aztán összesítettünk

– vette át a szót Sarkadi Balázs, aki kiemelte az egységes laboratóriumi módszer fontosságát, amely megmutatja pontosan, hogy mennyi a vírust semlegesítő anitestszint. A professzor köszönetét fejezte ki azoknak, akik a saját pénzükért megvizsgáltatták az antitestszintjüket, és utána ezt a kutatók rendelkezésére bocsátották.

Mit mutattak a vizsgálatok?

Már az első vizsgálatok kimutatták, hogy az idősebbekben sokkal alacsonyabb a védő antitestszint, mint a fiataloknál. „Ez egyértelműen arra utalt, hogy az idősek nem védettek a vírusfertőzéssel szemben” – állapította meg az orvos-biokémikus. Ferenci Tamás viszont hozzáfűzte, hogy

amikor a Sinopharm-vakcinával oltottak, akkor nem is volt más oltóanyag, de bűn volt nem beavatni a magyar lakosságot abba, hogy Kínában ezzel nem oltották az időseket.

Sarkadi Balázs attól tartott, hogy a kínai vakcina hamis biztonságérzetet adhat sokaknak.

„Ezért is sürgettük a hatóságoknál a Sinopharm vizsgálatát, de nem tudtunk hatni rájuk. Így belekezdtünk független vizsgálatunkba, amelyből semmi olyan új dolog nem derült ki, ami ne lett volna november végén ismert az akkor nyilvánosságra hozott szakszerű állami vizsgálatból” – jegyezte meg a professzor.

Mit tegyenek a két kínai oltást kapó idősek?

Azoknak a 65 év felettieknek, akik már megkapták a két Sinopharm-oltást, harmadikra pedig a Pfizert, Sarkadi professzor a negyedik oltást is javasolta a teljes védettség elérése végett, ugyanez áll az immunhiányos emberekre és az egészségügyben dolgozókra is.

Egy egészen friss kutatás azt mutatta ki, hogy az omikron-variáns ellen még három Sinopharm-oltás sem nyújt védettséget, ellentétben a Pfizer és a Moderna hatásával, amelyek azért adnak bizonyos védelmet

– zárta gondolatait az orvos-biokémikus. 

(Borítókép: A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina. Fotó: Rosta Tibor / MTI)