A negyedik oltásról és a karanténkötelezettségről is bejelentést tett Gulyás Gergely

image 6483441 (4)
2022.01.13. 15:07
2022 első Kormányinfója a koronavírusról és az élelmiszerárakról szólt, de kiderült az is, hogy mikor lesz az államfőválasztás.

Gulyás Gergely azzal kezdte a csütörtöki tájékoztatót, hogy a járványügy volt az első kérdés, amivel foglalkoztak a szerdai kormányülésen. A fertőzések jelentős részét az omikron-variáns okozza, a miniszter szerint a következő napokban-hetekben arra lehet számítani, hogy a megbetegedések száma valószínűleg minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedni fog, de remélik, hogy ez nem hozza magával a kórházban kezeltek és elhunytak számának ugyanilyen arányú növekedését, mert az omikron kevésbé súlyos tünetekkel járhat, elsősorban légúti megbetegedést eredményezhet.

Oltási igazolvány lesz a védettségi igazolványból

Gulyás Gergely bejelentette:

  • A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, mert az átesettség fogalma mást jelent az omikron után, mint eddig. Új igazolványokat nem kell kiadni, a QR-kód alapján ellenőrizhető az oltás. Február 15-től az minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik vakcinát, valamint az, aki két oltással rendelkezik, de hat hónapon belül részesült a másodikban.
  • Lerövidítik a karanténkötelezettség időtartamát hét napra, öt nap után tünetmentesség esetén negatív teszttel lehet szabadulni.
  • Az iskoláknál, ha egy osztályban megbetegedés van, a karanténkötelezettség időtartama öt nap.
  • A kórházi ágyak 75 százaléka szabad, ez több mint 8500 ágyat jelent, de szükség esetén növelhető a kapacitás. Vakcinából közel 9,3 millió áll rendelkezésre.
  • Az orvossal való konzultáció után bárki megkaphatja a negyedik oltást, az erről szóló rendelet még a héten megjelenik.

Kompenzáció nincs, csirke far-hát van

Ahogy tegnap Orbán Viktor bejelentette, hat termék esetében október 15-i áron fagyasztják be a bolti árakat. Ezek a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, valamint a 2,8 százalékos tehéntej. Gulyás Gergely a Kormányinfón már idesorolta a csirke far-hátat is.

Az élelmiszerárstop három hónapig lesz érvényben, de meghosszabbítható. Az üzleteket ellenőrizni fogják, többszintű szankciórendszert vezetnek be a pénzbírságtól a bezárásig. A kormány úgy számol, hogy ezzel jobban járnak az emberek, mint az áfa akár nullaszázalékosra történő csökkentésével, ezért döntöttek így. Az árakat az adott üzletek akkori árai alapján kell kiszámítani.

Ki állja az élelmiszerárstop költségeit? A kiskereskedelem, az élelmiszeripari cégek vagy az alapanyag-előállítók? Kaphatnak-e az érintettek kompenzációt? – kérdezte az Index Gulyás Gergelytől a Kormányinfón. A miniszter leszögezte: osztoznak a veszteségen, kompenzációt nem kapnak, mert közös teherviselés van, a kiskereskedelmi profitból kigazdálkodható ez a húszmilliárd forint körüli összeg.

Gulyás Gergely létező veszélynek nevezte, hogy más termékek árába beépülhet az árstop, ezt figyelni fogják, de ha van egy iparág, amely jelentős profitot termel, a nehéz időkben is jól él, akkor elvárható, hogy mutassanak szolidaritást, és mondjanak le a profit egy részéről. Megemlítette azt is, hogy a kormánynak vannak további eszközei ezen a területen.

További fontos bejelentés volt a tájékoztatón, hogy március 10-én tartják az államfőválasztást, erről itt írtunk bővebben.

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely 2022 első Kormányinfóján. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)