Több mint 135 ezren oltakoztak egy nap alatt

2022.01.11. 14:04

Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be, ebből csaknem húszezren vették fel az első oltásukat – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

György István – aki az országos oltási munkacsoport vezetője is – emlékeztetett rá, hogy az omikron-variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt januárban folytatódott a decemberben indított oltási akció.

Ennek keretében egész január folyamán a hét második felében, minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Az akcióban 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, akik az akcióban előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval vehetnek részt 

– idézi az MTI György Istvánt.

A következő három hétben tovább folytatódik az oltási akció. Mint mondta, ez nagyon fontos azok számára, akik esetében legalább négy, de legfeljebb hat hónap telt el az alapimmunizáció óta. Ez esetben az oltás kilencven százalék fölé tudja emelni a szervezet védekezési szintjét.

Az operatív törzs részletesen foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, jelenleg a nemzetközi tapasztalatokat elemzik, és ezek alapján döntenek arról, hogy szükség lesz-e negyedik oltásra

– mondta György István. A oltási helyszínekről a Koronavírus.gov.hu oldalon lehet tájékozódni.