Novák Katalint jelöli a Fidesz köztársasági elnöknek

DROTI20211126018
2021.12.21. 10:53

A Fidesz novemberi tisztújító kongresszusán döntöttek arról, hogy Novák Katalin alelnöki pozícióját Gál Kinga, a párt EP-képviselője veszi át. A családokért felelős tárca nélküli miniszter egyébként idén februárban adott interjút az Indexnek, amiben többek között programjáról és az őt ért támadásokról is beszélt.

Kapcsolódó
Megvan Novák Katalin utódja, Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke

Megvan Novák Katalin utódja, Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke

Gál Kinga lett a nagyobbik kormánypárt alelnöke, a miniszterelnök pedig 1061 szavazattal újrázott.

Áder János – aki nemrégiben adott interjút lapunknak, ezt ide kattintva olvashatják – köztársasági elnököt 2012 májusában választották meg a távozó Schmitt Pál utódjaként, majd 2017-ben újraválasztották. Áder János mandátuma 2022. május 10-én jár le, utódjáról a megbízatás lejárta előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal kell döntenie az Országgyűlésnek. Az akkor még MSZP-s Molnár Gyula, aki az előválasztáson már DK-s színekben indult, áprilisban nyújtott be javaslatot arról, hogy az új köztársasági elnököt az új Országgyűlés válassza meg, mert jelen állás szerint a választások előtt a mostani parlamenti összetétel és kormánypárti kétharmad dönthet az új államfő személyéről.

A jelöltek ez idáig nem voltak ismertek, a korábbi sajtóhírek alapján Trócsányi László volt igazságügyi miniszter, európai parlamenti képviselő lehetett volna a kormánypártok jelöltje.

A keddi Kormányinfón azonban Orbán Viktor miniszterelnök az ATV kérdésére közölte, hogy Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli a Fidesz-frakció köztársasági elnöknek. Novák Katalin lehet az első nő Magyarországon, akit államfőnek választanak. Az ellenzéki pártok még nem döntöttek a köztársasági elnökjelöltről, ebben a cikkünkben körkérdést intéztünk hozzájuk a témában, a válaszokat itt találják.

Orbán Viktor a Kormányinfón hozzátette: Novák Katalin január elsejétől távozhat a miniszteri pozícióból.

Novák Katalin eddigi pályafutása

Novák Katalin közgazdász, jogász, aki francia, angol és német nyelvből is felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik. 2001-ben kezdett a Külügyminisztériumban dolgozni, ezt követően lett édesanya. Három gyermekének születése arra az időszakra esett, amikor a Fidesz 2002 és 2010 között ellenzékben volt.

2010-ben visszatért a Külügyminisztériumba, majd 2012-ben az emberi erőforrások miniszterének kabinetfőnöke lett. 2014-ben nevezték ki család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak, majd 2020-ban nevezte ki Orbán Viktor családokért felelős tárca nélküli miniszternek. 2018-ban lett országgyűlési képviselő, és 2017-től a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke is volt egészen idén novemberig, amikor Gál Kinga váltotta a poszton.

Az első nő lehet, akit köztársasági elnöknek választanak

Novák Katalin lehet az első nő, aki köztársasági elnöki tisztséget tölthet be hazánkban. A rendszerváltás után eddig 5 köztársasági elnöke volt Magyarországnak. Göncz Árpád két cikluson keresztül 1990 és 2000 között töltötte be a posztot. Őt Mádl Ferenc váltotta, aki 2005-ig volt államfő. Sólyom László követte Mádlt az elnöki székben. Ő is egy cikluson keresztül volt köztársasági elnök, majd 2010-ben Schmitt Pál váltotta, akinek lemondása után 2012-től Áder János lett az államfő.

Novák Katalin nemcsak az első női köztársasági elnök lesz, hanem egyben az eddigi legfiatalabb személy is, aki betöltheti a posztot, ugyanis mindössze 44 évesen válhat közjogi méltósággá.

(Borítókép: Novák Katalin 2021. november 26-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)