Fideszes államtitkárt gyanúsít az ügyészség vesztegetési pénz elfogadásával

D SOS20211110002
2021.12.07. 09:09
Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a legfőbb ügyész. A politikus később bejelentette lemondását.

A Legfőbb Ügyészség oldalán megjelent közlemény szerint Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen alkalmanként 2–5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve 

bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A büntetőeljárás Völner Pál országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll – olvasható a Legfőbb Ügyészség közleményében.

Mint korábban beszámoltunk róla, értesülések szerint letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt. A teljes igazságszolgáltatás hírzárlat alá került, se a Központi Nyomozó Főügyészség, se a Fővárosi Törvényszék, se a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, de még az Igazságügyi Minisztérium sem adott tájékoztatást a történtekről. 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nemrégiben kérdezte az ügyről a parlamentben Polt Pétert, aki akkor minősített adatokra hivatkozva nem válaszolt, viszont helyette a ma kiadott legfőbb ügyészségi közleményt tekinthetjük Polt Péter válaszának. Hadházy közösségi oldalán arról is beszámolt, hogy a főügyészség a napokban zár alá vette Schadl György és felesége ingatlanait, mindezt a tulajdoni lapok képeivel illusztrálta. 

Előzőleg a Blikk szellőztette meg a Bírósági Végrehajtói Kar elnökének letartóztatását. A lap újságírója saját informátorára hivatkozva arról írt még november 12-én, hogy a repülőtérről vitte el a rendőrség a Dubajba tartó végrehajtói kari vezetőt, valamint a szintén végrehajtóként dolgozó feleségét. A lap szerint a férfit később letartóztatták, feleségét bűnügyi felügyelet alatt tartják.

Frissítés: lemond Völner Pál

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit, és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár – olvasható a politikus közleményében. Részletek itt.

(Borítókép: Völner Pál 2021. november 10-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)