Tavasszal börtönbe vonul a veronai buszbalesetért elítélt sofőr

2021.12.06. 11:21

Jövő tavasszal kell börtönbe vonulnia a veronai buszbaleset okozásáért elítélt sofőrnek, V. Jánosnak. A férfi idén októberben kapott hat év letöltendőt a tragédia miatt.

Az olasz törvények szerint az ítélethirdetés után öt-hat hónappal kell megkezdeni a büntetés letöltését. Ha V. János nem vonul börtönbe, akkor az Interpol vagy az Europol segítségével is előállíthatják az olasz hatóságok.

V. János kérelmezheti a börtönbüntetés Magyarországon való letöltését is, de úgy tudni, hogy ezt egyelőre nem tette meg.

Ha V. szeretné, hogy a kérelem a megfelelő diplomáciai és igazságszolgáltatási csatornákon keresztülfusson, már most intézkednie kell

– mondta Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a balesetben, és emiatt folyamatosan nyomon követi az ügyet.

A férfi továbbra sem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és a túlélőktől, mivel szerinte nem ő, hanem a váltótársa a felelős a tragédiáért. Ugyanakkor a buszon az utolsó pihenő előtt készült egy kamerafelvétel, amelyen tisztán látszott, hogy ő ült a kormány mögött.

V. János elítélésével még nem ért véget az ügy, mivel az autópálya üzemeltetője ellen is eljárás folyik Olaszországban. Ebben az ügyben meghallgatták a baleset helyszínére érkező rendőröket, akik egyértelműen azt vallották, hogy V. János vezethette a járművet. Volt ugyanis egy súlyos fejsérülése, amelyet egy, a vezetőülés feletti nehéz tárgy okozott, valamint sokkos állapotban a baleset után bevallotta, hogy ő vezetett.

Szendrei Endre ezzel az eljárással kapcsolatban azt mondta a Borsnak: az autópálya üzemtetőjének ügyvédei azt szeretnék bebizonyítani, hogy a felelősség kizárólag V. Jánost terheli. Ha sikerrel járnak, nem kell kártérítést fizetniük a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak – tette hozzá, és azt is ismertette, hogy az eljárás miatt a busz roncsát egy veronai katonai laktanyában őrzik bűnjelként.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport