Elstartolt az oltási akcióhét, ezek a legfontosabb tudnivalók

D KOM20211121007
2021.11.22. 11:15
Mint arról korábban beszámoltunk, ma reggel megkezdődött az oltási akcióhét, ahol előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást. Az érdeklődés az eddigi tapasztalatok szerint a vártnál nagyobb, több oltóponton is hosszú sorok alakultak ki. A gyorsabb haladás és a félreértések elkerülése végett összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat azoknak, akik még csak most vagy a hét többi napján terveznek ellátogatni az oltópontok egyikére.

Kik kérhetnek oltást?

Hazánkban 12 év felett engedélyezték az első két oltást, az oltási akcióhéten pedig gyerekek is részt vehetnek, de azt kérik, hogy az egyik szülő mindenképpen legyen jelen. 18 év felett már a harmadik oltás is ajánlott abban az esetben, ha ez előző oltás óta már több mint 4 hónap eltelt.

Mikor és hol kérhetek oltást regisztráció nélkül?

Az oltási akcióhét november 22. (hétfő) és november 28. (vasárnap) között zajlik a kórházi oltópontokon, egyes településeken a szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 7 óra között.

A kórházak megemelt kapacitással működnek az oltási akcióhéten, Budapesten 28 helyen, köztük például az Uzsoki Utcai Kórházban, a Dél-pesti Centrumkórházban, a Szent Margit Kórházban, a Bethesda Gyermekkórházban és a Semmelweis Egyetem több telephelyén is várják azokat, akik oltást szeretnének.

Az oltópontok részletes listáját itt érheti el.

Muszáj várakoznom? Nem foglalhatok időpontot?

Bár nem kötelező, aki előzetesen regisztrált az www.eeszt.gov.hu honlapon, változatlanul tud időpontot foglalni, így jó eséllyel a sorban állást is el lehet kerülni. Ugyanakkor a helyszíni regisztrációra is van lehetőség, az első oltásra érkezők fel tudják gyorsítani a folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a regisztrációs lapot és a hozzájárulási nyilatkozatot. Ezek a dokumentumok szintén elérhetők a koronavirus.gov.hu oldalon.

Már kaptam oltást, akkor nem kell vinnem semmit?

  • Személyi igazolvány és tajkártya mindenképp legyen nálunk, második és harmadik oltás esetén pedig a korábbi oltást igazoló dokumentumokat is vigyük magunkkal.
  • A hozzájáruló nyilatkozatot minden oltás előtt ki kell tölteni, a korábbiakhoz hasonlóan érdemes ezt már otthon megtenni.
  • Emellett azt kérik, hogy maszk is legyen nálunk.

Milyen vakcinák közül lehet választani?

Az oltási akcióhéten ötféle vakcina áll rendelkezésre:

  • Pfizer,
  • Moderna,
  • AstraZeneca,
  • Janssen és
  • Sinopharm.

A Szputnyik azért nincs a felsoroltak között, mert az már elfogyott. Az oltó orvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában, de bátran kérjünk segítséget a háziorvosunktól is!

Mi a célja az oltási akcióhétnek?

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára korábban azt közölte: az oltási akcióhetet azért szervezték meg, hogy azok is könnyen hozzájussanak a vakcinához, akiknek nincs vagy nehézkes az internetelérése, illetve a megadott felületeken „nem tudnak csatlakozni az egészségügyi rendszerhez”. Emellett bíznak abban, hogy a gyors és egyszerű eljárás ösztönzőleg hat majd a lakosságra.

Mint ismert, hazánkban intenzíven jelen van a negyedik hullám, az elmúlt három napban 27 209 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón azt mondta, hogy matematikusok előrejelzései szerint a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet. A nemzetközi tapasztalatok szerint ott sikerült megfékezni a vírust, ahol a második oltást harmadik is követte.

(Borítókép: Komka Péter / MTI)