Százmilliós bírságot szabtak ki a BKV-ra a frankfurti villamosok miatt

2021.11.13. 13:07

A frankfurti villamosok beszerzése ügyében 150 millió forint bírságot szabtak ki a BKV-ra, és a készenléti rendőrség is nyomoz – ismertette a budapesti Fidesz Facebook-bejegyzését az MTI.

A bejegyzésben emlékeztettek: ezek voltak azok a használt járművek, amelyek hétmilliárd forintos beszerzéséről Karácsony Gergely főpolgármester júniusban, a rendkívüli jogrend utolsó napján, egy személyben döntött.

Az ügy már akkor is magán viselte a baloldali városvezetés minden kézjegyét. Az ügyet a demokratikus út megkerülése, a szakmaiatlan előkészítést és a „mutyigyanús” beszerzés jellemzi – olvasható a bejegyzésben.

Mint a budapesti Fidesz kifejtette, bár közgyűlést is összehívhatott volna megvitatni a kérdést, Karácsony egy személyben döntött. Az is kiderült, hogy Frankfurt is azért selejtezte le a villamosokat, mert azok nem klimatizálhatók, ezért nyáron nagy bennük a forróság. Már nyáron gyanús volt, hogy a közbeszerzés jogszerűtlenül lett kiírva, már a kiírás során előkészítve a frankfurti villamosok számára a sikeres pályázást – írták.

Úgy fogalmaztak:

most mindez bebizonyosodott: a Közbeszerzési Döntőbizottság több súlyos jogsértést is feltárt a BKV-nál a villamosmutyival kapcsolatban. Nemcsak 150 millió forintos bírságra kötelezte, de a Készenléti Rendőrség is nyomozást rendelt el versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt.