Némi apróval támogatta Márki-Zay Péter kampányát Bige László

DBOGI20160922002
2021.11.12. 21:30

Bige László korábban támogatásáról biztosította Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Az üzletember legutóbb arról beszélt, hogy annyit ad a kormányfőaspiráns kampányára, amennyit az kér tőle.

Bige László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elárulta, hogy „némi apróval”, támogatta Márki-Zay Péter kampányát az előválasztáson, ami néhány millió forintot jelent. Azt már nem tudta megmondani, hogy ki volt a kezdeményező fél, de valahol találkoztak, és jelezte, hogy szívesen támogatná a kampányt, de sem Karácsony Gergely, sem Gyurcsány Ferenc nem kapott tőle pénzt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), több mint tízmilliárd forintos bírságot szabott ki a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalkozáscsoportjára, az ügyről itt írtunk bővebben. Bige László szerint ilyen összegre még senkit nem büntettek Magyarországon, és úgy gondolja, hogy nincs is olyan bíróság, ami ezt jogosnak tartaná.

(Borítókép: Bige László. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)