Bezárhatják azokat a benzinkutakat, amelyek átlépik a rögzített árat

DMOHA20180125024 (1)
2021.11.11. 14:33
Az ötödik hullámról, a negyedik oltásról, az üzemanyagárakról és a határvédelemről is szó esett a Kormányinfón.

Gulyás Gergely a járványhelyzettel kezdte a csütörtöki Kormányinfót. Minden oltottnak azt javasolják, hogy vegye fel a harmadik, megerősítő vakcinát, mert az oltások hatékonysága hat hónap után csökken.

A kormány oltási akcióhetet indít, november 22-től 101 oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül meg lehet kapni a vakcinát. Általánosan kötelező oltást továbbra sem kívánnak elrendelni, de a munkáltatóknak van lehetőségük rá.

A miniszter szerint nem lehet pontosan megmondani, mikor tetőzik a negyedik hullám, van, aki ennek a hónapnak a végére, más csak december végére várja. Egy esetleges ötödik hullám esetén azok lesznek érdemben védettek, akik a harmadik oltást is megkapták. Lehet, hogy szükség lesz negyedik vakcinára is, de ezt még nem lehet kijelenteni.

Gulyás Gergely az Index kérdésére felsorolta, melyik típusú vakcinából hány van raktáron.

  • Pfizerből több mint hárommillió, és folyamatosan érkezik,
  • Modernából és Janssenből is egymillió körül,
  • Sinopharmból kétmillió felett,
  • a Szputnyik gyakorlatilag elfogyott.

A tárcavezető ezt azzal egészítette ki, hogy a most beadott oltások kétharmada Pfizer.

Az 5 és 11 év közöttiek oltásának lehetőségéről Gulyás Gergely elmondta: amint a hazai és európai hatóságok engedélyezik, Magyarország lehetővé fogja tenni.

Rögzítik az üzemanyagárat

A miniszter az emelkedő üzemanyagárak miatt hozott kormányzati döntést ismertette: 480 forintos literenkénti felső határral november 15-től legalább három hónapra rögzítik a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát. Azokat a benzinkutakat, amelyek átlépik ezt az árat, bezárás fenyegeti.

Önkéntesek a határon

Gulyás Gergely a határvédelemmel kapcsolatban elismételte a kormányzati álláspontot: igényt tartanak az Európai Unió részéről a külső határvédelemmel összefüggő költségek megtérítésére. A politikus közölte, hogy a Belügyminisztérium egy gyors kiképzés után önkénteseket is bevethet a határon.

Fejlesztenék a repülőteret

Bár még nem zárult le a ferihegyi repülőtér visszavásárlása, Gulyás Gergely elárulta, hogy fejlesztési terveik között szerepel egy új terminál építése, valamint a bevezető út fejlesztése mellett lehetővé tennék, hogy vasúttal is elérhető legyen a reptér.

Élő tudósításunk a Kormányinfóról itt olvasható vissza.

(Borítókép:  Egy dolgozó helyére teszi a töltőpisztolyt tankolás után 2017. január 25-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)