Anonymus is segíthet földeríteni egy korrupciógyanús Városháza-ügyet

2021.11.07. 21:32
Egy vasárnap nyilvánosságra kerülő hangfelvétel alapján a Városháza eladására szerződő férfinak jó összeköttetései voltak a fővárosi önkormányzatnál, egy konkrét ingatlan adásvételében mint kulcsszereplőt nevezik meg az érintettek.

Furcsa hangfelvétel került nyilvánosságra arról, hogy fővárosi ingatlanok értékesítését intézi Berki Zsolt, aki a Városháza eladására is szerződést kötött. Karácsony Gergely korábban tagadta, hogy a főváros vagyonkezelőjén kívül más is adhatna el budapesti ingatlanokat, de a mostani videó alapján Berki Zsoltnak éppen ilyen tranzakciók megkötésében volt jelentős szerepe.

Nem várt helyről kaptak segítséget a Városháza eladásának felderítésén dolgozó újságírók. Anonymus, a Cseh Katalin korrupciógyanús ügyeit megszellőztető maszkos figura küldött egy hangfelvételt tartalmazó videót több hazai szerkesztőségnek, amiben két ismeretlen férfi beszélgetése során elhangzik, hogy Berki Zsolt volt az, aki tevékenyen segített egy fővárosi ingatlan – pályázat során történő – értékesítésénél, illetve több hasonló ingatlant is felajánlott piaci szereplőknek. 

Mint ismert, lapunk írta meg, hogy Berki Zsolt cége, a jelenleg felfüggesztett Northern Rock Kft. kötött jelentős összegű szerződést a Beák és társa ingatlanközvetítő céggel a Városháza eladásáról. A hírre reagálva Karácsony Gergely szánalmas dolognak nevezte, hogy lapunk egy kényszertörlés alatt álló cég „papírfecniét” hozza nyilvánosságra, amikor arról ír, hogy valakik a Városháza értékesítését készítik elő. A főpolgármester kiemelte, hogy Budapest csak a saját vagyonkezelőjén keresztül értékesít ingatlanokat. Úgy fogalmazott: 

„Megismétlem: sem döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de annak érdekében lépéseket sem tett a Fővárosi Önkormányzat, így arra megbízást sem adott. Minden más hazugság. Azért pedig feljelentést teszek, hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.”

Az Anonymus által bemutatott hanganyag beszélgetése egyértelműen azt sugallja, hogy a Northern Rock Kft. tulajdonosának vannak összeköttetései a városházán, sőt konkrétan egy megnevezett ingatlan értékesítését is lezsírozta valakinek Berki Zsolt.

A felvételen egy férfi arról beszél, hogy 2020 áprilisában egy Guszti nevű illető szólt neki, hogy vannak eladó fővárosi ingatlanok.

Ezt követően összeismertették Berki Zsolttal, aki – a felvételen beszélő férfi elmondása szerint – a főváros vagyonkezelőjének „intézi az ügyeit”.

Berki adott a férfinek egy listát eladó ingatlanokról, majd elintézte, hogy a férfinak sikerüljön megszereznie a kinézett ingatlant. 

Az ügyletről a papírokat Barts J. Balázs írta alá, aki a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

Az ingatlan

A videón bemutatott ingatlan egy több mint 7400 négyzetméteres telek a Nagytétényi úton, ami a földhivatali nyilvántartás szerint tavaly október végén került a Fővárostól az új tulajdonosához, a Grébics Ingatlan Zrt.-hez, amely a korábbi Synergonból és az újraalakuló GANZ-ból ismert Szabó Gergely érdekeltsége. 

Ha a felvételen hallható beszélgetés valódi, akkor az nemcsak azt bizonyíthatja, hogy Berki Zsolt összeköttetéseivel üzérkedve pénzért intézte a fővárosi ingatlannal kapcsolatos nyertes pályázat lebonyolítását, hanem arra is választ ad, hogy – a főpolgármester heves tiltakozása ellenére – mégis van valós üzleti kapcsolat a Northern Rock Kft. tulajdonosa és a városi vagyonkezelő között. 

A felvétel kapcsán ismételten keressük a Fővárost, illetve Berki Zsoltot és Szabó Gergelyt is; amint reagálnak, frissítjük cikkünket. 

FRISSÍTÉS: a Fővárosi Önkormányzat reakciója

A Főpolgármesteri Hivatal közleményben reagált, amelyben tudatta: a rejtélyes videóban említett ingatlan értékesítése már Tarlós István fideszes főpolgármester regnálása alatt elkezdődött. Alább változtatás nélkül közöljük a főváros kommünikéjét.

„Tarlós István főpolgármestersége idején indult el a Budapest XXII. kerület 232340/1. hrsz. alatti ingatlan értékesítésének folyamata, amely teljes egészében átlátható volt

Budapest Főváros Önkormányzata hosszú idő óta az ingatlanértékesítéseit transzparensen, az elérhető legnagyobb nyilvánosság előtt, közvetítők igénybevétele nélkül, a saját gazdasági társaságán keresztül bonyolítja le. A Fővárosi Közgyűlés nyilvános ülésen dönt arról, hogy mely fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesíthetőek. Az értékesítésre kijelölt ingatlanokról ezt követően az önkormányzat saját tulajdonú cége, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ készít nyilvános értékbecslést, amely alapján az értékesítésre nyilvános pályázaton kerül sor. A pályázatot a vagyonkezelő a saját honlapján, illetve a legnagyobb ingatlanhirdetési portálokon, jellemzően 60 vagy 90 napra teszi közzé. Amennyiben több érvényes pályázat is érkezik egy meghirdetett ingatlanra, anonim elektronikus licitre kerül sor. Az ingatlan értékesítéséről – értékhatártól függően – a Fővárosi Közgyűlés vagy feladatkörrel rendelkező bizottsága nyilvános ülésen hoz döntést.

A Budapest XXII. kerület 232340/1. hrsz. alatt felvett, Nagytétényi út 347-351. alatt található ingatlan értékesítésére is ilyen transzparens eljárásban került sor. A Fővárosi Közgyűlés 2019. március 27-én, még az előző önkormányzati ciklusban döntött arról, hogy az ingatlant értékesítésre kijelöli. Az erről szóló közgyűlési előterjesztés elérhető itt: https://einfoszab.budapest.hu/ Az előterjesztés II.4. mellékletét képezi az ingatlanértékesítési terv, így már 2019 márciusa óta nyilvánosan elérhető információ volt, hogy a kérdéses ingatlant a Fővárosi Önkormányzat értékesíteni kívánja. Az ingatlan a 2020. évi tervbe is értékesítendő ingatlanként került be.

Az ingatlanról a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ 2020. február 28-i dátummal készítette el az értékbecslést, amely alapján azt 2020. április 8-án két hónapon át nyilvános pályázaton hirdette meg a saját honlapján és a két legnagyobb forgalmú ingatlanhirdetési portálon. A nyilvános pályázaton csak a Grébics Ingatlan Zrt. nyújtott be ajánlatot, így liciteljárásra értelemszerűen nem került sor. A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága a 2020. június 23-i ülésén egyhangúlag, a jelenlévő fideszes bizottsági tagok igen szavazatával hozott döntést a nyilvános pályázat eredményeként az ingatlan értékesítéséről. A bizottsági előterjesztés, benne az értékbecslés, elérhető itt: https://einfoszab.budapest.hu/ Ezt követően a fideszes vezetés alatt álló budafok-tétényi önkormányzat képviselő-testülete a 2020. szeptember 10-i ülésén az ingatlannal összefüggésben őt megillető elővásárlási jog gyakorlásáról lemondott.

Megjegyzendő, hogy a vevő Grébics Ingatlan Zrt. vezérigazgatója és egyedüli részvényese a cégjegyzék szerint az a Szabó Gergő István, aki korábban a MORANDO Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság cégvezetője volt. Ennek a társaságnak a nyilvános cégbíróségi iratok szerint akkor igazgatósági tagja és közvetett résztulajdonosa volt a NER egyik oszlopos tagja, Rogán Antal hitelezője, Tombor András is.

Egy olyan ingatlanértékesítést, amely Tarlós István ideje alatt indult, ahol a vevő a NER-hez ezer szállal kötődik, amelyet a Fidesz által javasolt bizottsági tagok is támogattak, és amivel szemben a budafoki fideszes városvezetésnek sem volt kifogása, ellenben minden szempontból átlátható és korrekt volt, nehéz „baloldali korrupciós ügyként” tálalni. Főleg, hogy ehhez a lakájmédia egy olyan hangfelvételt használ, amin a szövegből kikövetkeztethetően Tombor András egykori munkatársa beszél. Gratulálunk.”