Hollik István szerint „rezsiválság” van, „Brüsszel” a hibás

2021.10.16. 18:41

Ma Európában „rezsiválság” van, és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű – fejtegette Hollik István az MTI-hez eljuttatott videójában.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezúttal a zöldpolitikát támadta. Szerinte Brüsszel „klímavédelem címszava alatt” a hagyományos európai energiatermelés leépítését erőltette, miközben minden átmenet nélkül liberalizálták a gáz- és árampiacot.

Ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az európai embereket és vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak. Most pedig azt mondják, hogy nincs mit tenni a magas árak ellen

 – hangoztatta. Hollik István ezután megfejtette az ellenzék álláspontját is, szerinte ezzel ért egyet a magyar baloldal. „De ezt a lemezt már ismerjük”, ez az a régi gyurcsányi politika, ami 2010 előtt a háromszorosára emelte a rezsi árát – hangzott a leleplezés. 

A baloldal szerint a rezsicsökkentés – ami egyébként egyértelmű segítséget nyújtott a magyar embereknek – egy felelőtlen döntés volt. Szerintünk viszont az egyetlen lehetséges döntés volt a rezsicsökkentés, ami ráadásul már bizonyított is, hiszen bevezetése előtt a rezsi ára nálunk volt az egyik legmagasabb Európában

 – vélekedett, hozzátéve, hogy most viszont ez az egyik legalacsonyabb. Hollik István értekezése szerint Brüsszel legújabb mesterkedése az, hogy az áremelési terveket klímavédelemnek álcázzák.

„Klímavédelemről beszélnek, közben egy új adónemet vezetnének be. Ez havi 32 ezer forintba kerülne a magyar embereknek” – hangoztatta, majd megismételte, hogy a baloldal alighanem támogatja „Brüsszel tervét”. Hozzátette, a kormány viszont „ellent fog állni” és „meg fogják védeni a rezsicsökkentést”. Kilátásba helyezte, hogy a V4-tagállamokkal együtt meg fogják vétózni az uniós klímaadó tervét.