Tóth Csaba árulásról beszél, és visszalép

2021.09.27. 14:17 Módosítva: 2021.09.27. 16:25

Tóth Csaba, az MSZP jelöltje hétfő délután bejelentette, hogy visszalép a zuglói ellenzéki előválasztástól.

Kifogásolta, hogy a párt elnöke kiáll a Jobbik náci, karlendítéses jelöltje mellett, „a devizahiteles károsultakon nyerészkedő momentumos jelölt mellett kiáll a párt elnöke, az offshore cégekben érdekelt DK-s jelölt mellett kiáll a miniszterelnök-jelöltje”, mellette viszont – bár semmi nem igaz abból, amivel szavai szerint vádolják – nem áll ki, hanem megvonja tőle a támogatást. Tóth a történteket az ellene irányuló lejáratókampánynak tulajdonította, amelyben a sajtó képviselőit is felelőssé tette.

A csupán öt perc hosszúságú tájékoztatóján arról is beszélt, hogy őt és családját is megfenyegették:

A kampány alatt azzal fenyegettek meg, hogy ha nem szállok ki a politikából, akkor megölnek.

A szocialista politikus az árulás mellett arról beszélt, hogy a kampány igazságtalan körülmények között zajlik, és nincs arra szüksége, hogy tovább küzdjön a politikai mocsárban.

Visszalépek, ennyi volt, elég volt. További mondanivalóm nincsen.

Tóth Csaba újságírói kérdésekre nem válaszolt, mindenkit az MSZP sajtóosztályához irányított.

A szocialista politikus mögül a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán hátrált ki Karácsony Gergely a gyártelep ügye miatt, másnap a DK és a Jobbik is bejelentette, hogy már nem támogatja Tóth Csabát, akinek visszalépésével Hadházy Ákos lesz a hatpárti ellenzék indulója 2022-ben Zuglóban.

Hadházy Ákos az Index kérdésére úgy kommentálta a visszalépést, hogy amikor elindult a választáson, azt szerette volna üzenni, hogy kormányváltás esetén lesz következménye az előző kormány bűneinek, de a saját oldalon sem engedik a visszaéléseket.

Azzal, hogy a pártok – ha vonakodva is, de – megvonták a támogatásukat Tóth Csabától, megküldték ezt az üzenetet, amit a visszalépés megpecsételt. A Momentum által támogatott képviselőjelölt ugyanakkor arra kéri a zuglóiakat, hogy erősítsék meg az üzenetet, és Tóth Csaba visszalépése ellenére arra kér mindenkit, hogy menjen el szavazni, a beérkezett voksokat pedig össze fogják számolni.

A szocialista Tóth Csaba – nyilván a részeredmények ismeretében – visszalépett az előválasztási jelöltségtől, így a korrupcióellenes harc ikonikus figurája, a Momentum Mozgalom által indított Hadházy Ákos szállhat szembe a Fidesszel Zuglóban. Így kommentálta Fekete-Győr András a történteket.

Véleménye szerint ez az ellenzék megtisztítása érdekében tett komoly lépés, mert általa nemcsak a kormányváltás, de a korszakváltás is közelebb került.

A SzabadEurópa.hu közben megszólaltatta a XIV. kerület szocialista polgármesterét, Horváth Csabát, aki elzárkózott attól, hogy a Tóth ellen irányuló, vádként megfogalmazott XXII. kerületi telekvásárlás részleteit érdemben vizsgálja. A lapnak azt nyilatkozta:

Majd ha tisztázni lehet ezt a kérdést, akkor megfontolom, milyen lépéseket teszek. Amíg ebben az ügyben semmilyen tisztázás, csak politikai sárdobálás történik, nekem mint polgármesternek nincs lehetőségem arra, hogy nyomozati tevékenységet folytassak és az érintettek szerepét feltárjam.

Horváth azért nem akar az ügyben vizsgálóbizottságot létrehozni, mert szerinte annak nincsenek nyomozati jogkörei, ezért csak politikai tevékenységet végezhet. 

Tóth Csaba visszalépésével összefüggésben megszólalt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt is, aki közösségi oldalán épp a zuglói politikus által is említett kettős mércéről beszélt.

A saját etikai normáim világossá tétele Tóth Csaba esetében már hozzájárult a helyes döntés meghozatalához. Hátha más esetben is segít, ezért megismétlem: számomra nem elfogadható az offshore-ozás és nincs mentség a náci karlendítésre. Nincs kettős mérce, nem védünk valakit csak azért, mert a mi kutyánk kölyke.

Karácsony Gergely a Tóth által említett, a devizahitel-károsultakon nyerészkedő momentumos jelöltről nem ejtett szót.