Hadházy Ákos félmilliárdos vagyont emleget, Tóth Csaba szerint ebből könnyen bíróság lehet

2021.09.17. 16:33

Eredetileg hétfő este vitázott volna a Partizán által szervezett eseményen az ellenzéki előválasztás két zuglói jelöltje, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Civilzugló Egyesület által támogatott Hadházy Ákos, valamint a szocialista, de a DK és a Jobbik bizalmát is élvező Tóth Csaba. Az MSZP-s politikus viszont lemondta a vitát, és ahogy arról beszámoltunk, feljelenti Gulyás Mártont, a Partizán műsorvezetőjét. Emlékezetes, az eseményt végül Tóth Csaba nélkül is megtartották, a Hadházy Ákos melletti pulpitus üres volt.

Tóth Csaba aztán a Zugló TV-ben akart összecsapni a független képviselővel, aki több kitétel teljesülése után vállalta is azt, pénteken 15 órától. A beszélgetést két moderátor irányította, és élőben adták a televízió videómegosztó oldalán. 

Hadházy Ákos szerint Zuglónak speciális problémái vannak. A politikus úgy látja, hogy a kerület egyfajta átjáróház lett, ugyanis rengetegen költöztek a városon kívülre, ezek az emberek pedig szeretnének bejönni a városba, ráadásul autóval, emiatt pedig dugók és parkolási problémák alakulnak ki. 

Szintén hasonló problémának tartja a leszálló repülőgépek zaját, ami különösen éjszaka okoz komoly problémát. Hadházy hozzátette ugyanakkor:

mindez országos ügy, de a hosszú távú megoldás mindenképp az, hogy ezeknek a repülőgépeknek egy részét egy másik repülőtérre vigyék ki. 

Hadházy Ákos elmondta, hogy rengetegszer megkapja a kormánypárti politikusoktól, hogy Magyarországot vagy az adott települést támadja, ezért arra kérte az MSZP-s politikust, idézze fel, mikor támadta őt. 

Tóth Csaba Hadházy korábbi kijelentésére utalt vissza első megszólalásában, amikor is a független képviselő úgy fogalmazott: 

akkor lesz az országban változás, ha Zuglóban is. 

A szocialista politikus szerint 2014-től a baloldal elhozta a változást a kerületbe. Tóth Csaba úgy látja, hogy ha Hadházy ezen változtatni akar, az egyenlő azzal, hogy „a Fideszt akarja visszahozni” a kerületbe. Azt is kijelentette: 

ha ez jelenti a változást, akkor Zugló nem kér ebből.

Hadházy Ákos szerint az előválasztásnak hatalmas felelőssége van abban, hogy megmutassa az embereknek: valóban változás lesz. A politikus szerint az emberek tényleges jogi felelősségre vonást várnak, és azt, hogy egyik politikai oldal ügyei sem maradhatnak következmények nélkül. 

A zuglói parkolási ügyekkel kapcsolatban Tóth Csaba elmondta, hogy semmilyen anyagi kár nem érte az önkormányzatot. A politikus hozzátette: jelenleg 150-200 millió forintos bevétele van az önkormányzatnak a parkolásból havonta, ami éves szinten kétmilliárd forint. 

Mint ismert, Hadházy Ákos korábban azt állította, hogy a zuglói önkormányzatot négyszázmillió forintos kár érte a parkolóautomaták beszerzése miatt. 

Tóth Csaba ugyanakkor kijelentette: csúsztatás és valótlan az az állítás, hogy a parkolóórák beszerzésekor veszteség érte az önkormányzatot, szerinte Zuglót semmilyen anyagi kár nem érte. 

Hadházy Ákos arra is emlékeztetett: Tóth Csaba még 2012-ben kért értékbecslést egy Gyár utcai gyártelepre, amelyre akkor 390 millió forintos becslést kapott. A független képviselő elmondta, hogy ezután három ember Zalaegerszegen (ahonnét Tóth is származik) megalapította az Első Lépés Inkubátorház Alapítványt, 

egyikük a jelenlegi átláthatósági ember Zuglóban, másikuk alpolgármester, egy harmadiknak pedig szerződése van Zuglóval: a be nem fizetett parkolási díjakat hajtja be. 

A szóban forgó alapítvány azonban kapott egyikük cégétől egy körülbelül százmillió forintos kölcsönt. Hadházy szerint úgy tűnik, hogy ez a százmillió valójában Tóth Csaba feleségének cégétől származik, az alapítvány pedig közben megvásárolta a gyártelepet, amelyre az MSZP-s politikus értékbecslést kért, és a mostani becslés szerint 

ötszázmillió forintot ér. 

Hadházy Ákos szerint a telepen jelzálog van, ami Tóth Csaba cégéhez tartozik, sőt a cégnek vételi joga is be van jegyezve a területre, ezért Hadházy Ákos úgy látja, hogy Tóth Csabának erre az ötszázmilliós vagyonra „közvetlen ráhatása van”, holott az alapítvány „semmit sem csinált, a bevétele nulla forint volt”.

A politikus hozzátette: ez az önmagában 500 millió forint értékű ingatlan valójában Tóth Csaba vagyonához tartozik,

ami több, mint a szocialista politikus teljes, vagyonnyilatkozatában szereplő vagyona.

Tóth Csaba erre adott reakciójában azt mondta, hogy Hadházy megpróbálja elterelni a figyelmet Zuglóról, illetve a zuglói ügyekről. Az MSZP-es politikus azt is hozzátette: nem hiszi, hogy az ő cégeinek bármi köze lenne Zuglóhoz.

Szerinte ennek a gyártelepnek a részletei egy másik beszélgetés témáját képezik. A politikus azt is leszögezte: szívesen áll ebben a kérdésben is Hadházy Ákos rendelkezésére, de ha továbbra is csúsztat és mellébeszél a témában, 

akkor a bíróságon fognak találkozni.

A gyanúsnak vélt esetről a Korrupcióinfó oldalán is írt a Momentum által támogatott politikus, amelyet itt lehet elolvasni. 

A teljes vita: