Oltás nélkül senki nem kezdheti meg tanulmányait a Semmelweis Egyetemen
Nem kezdhetik meg tanulmányaikat a Semmelweis Egyetemen azok az orvostanhallgatók, akik alapos egészségügyi indok nélkül nem oltatják be magukat – derül ki az intézmény honlapján olvasható közleményből.
Az orvos- és egészségtudományi képzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás nélkül, amikor a hallgatók a gyógyszertárakban, a betegágyak vagy sérült emberek mellett tanulnak és vesznek részt az ellátásban. Nem megengedhető, és az elsősök fogadalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében
– áll az indoklásban. Amennyiben egy hallgató valamilyen megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást (például az első trimeszterben lévő kismamák), akkor a Semmelweis Egyetem vállalja, hogy ötnaponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála. Valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül azonban a tanulmányok nem kezdhetők meg, bár beiratkozni be lehet.
A hallgatók körében egyébként csaknem százszázalékos az átoltottság, a hallgatók oltását pedig soron kívül vállalta és vállalja az intézmény.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható
Aggódnak és szoronganak – mármint a pénz miatt.
17 perce
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Belföld
Változnak a jegyárak a BKK-nál, mutatjuk a részleteket
A havi bérletek ára változatlan marad.
13 perce
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend
Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.
március 22., 21:06
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
J.D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
14 perce
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
17 perce
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26