Karácsony Gergely: Aki atlétikai világbajnokságot akar, szavazzon az ellenzékre

2021.08.27. 11:21

Már korábban is lett volna indokuk arra, hogy „az asztalra csapjanak” – fogalmazott Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Budapest főpolgármestere csütörtökön jelentette be, hogy felkéri a Fővárosi Közgyűlést: vonja vissza a hozzájárulást a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez.

Most az ATV műsorában kifejtette, a kormány a Fudan Egyetem budapesti campusáról szóló törvénnyel megszegte azt a megállapodást, amelyben a Diákváros megépítése is a sportrendezvény támogatásának feltételeként szerepelt. Karácsony Gergely szerint a kormány lépése szembemegy a budapestiek akaratával, ugyanakkor ez a vidéki hallgatókat is érinti, ugyanis az ő lakhatási problémáikat segítené a Diákváros.

Mi ragaszkodunk a Diákvároshoz, és nem hagyjuk, hogy hülyét csináljanak belőlünk

– hangsúlyozta a főpolgármester. Azt is kiemelte, hogy a megállapodást nem ő mondta fel, hanem a kormány, a parlamenti többség.

Kérdésre, hogy miért pont most döntött a budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésének ügyében – hiszen a Fudanról szóló törvénytervezet még májusban került a parlament elé –, Karácsony Gergely azt felelte: a rendkívüli jogrend miatt megszűnése most tudja a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulását kérni.

Rónai Egon, az ATV műsorvezetője emlékeztette rá, hogy főpolgármesterként egyedül is dönthetett volna, mivel erre a rendkívüli jogrend felhatalmazta. Karácsony Gergely azonban azt mondta: úgy tartotta helyesnek, hogy megvárja a Fővárosi Közgyűlést, és az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez lévő hozzájárulás visszavonásához biztosítani is tudja a többséget.

A főpolgármestert arról is kérdezték, hogy van-e versenyfutás közte és a Demokratikus Koalíció között. Az ellenzéki párt ugyanis már Karácsony Gergely bejelentése előtt benyújtott egy határozattervezetet a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai világbajnokságról. Gyurcsány Ferenc pedig Karácsony Gergely bejelentésére reagálva a Facebook-oldalán úgy fogalmazott:

A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel.

Karácsony Gergely erre azt mondta, „nevezhetjük cicaharcnak is”, de ő ebből „kiiratkozna”, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyjából fél éve következetesen képviseli az álláspontját. Vagyis ha a Diákváros nem a korábban kötött megállapodásnak megfelelően valósul meg, akkor nem támogatja az atlétikai világbajnokság megrendezését.

Karácsony Gergely az ATV műsorában arról is beszélt, eddig azt remélte, hogy történhet valami, ami felülvizsgálja a kormány döntését, noha még a „borzasztó rossz törvényeket” nem kezdték el végrehajtani. Azt is hozzátette: azt csiripelik nekik a verebek, hogy a kormány elállt a Fudan-beruházástól, de ennek nem látják jelét.

Arra határozottan nemmel válaszolt, hogy a kormány meg tudná-e rendezni az atlétikai világbajnokságot Budapest nélkül. A kormánynak érdemes lenne átgondolnia, hogy ha kötnek a fővárossal egy megállapodást, akkor azt be kell tartaniuk – mondta.

A főpolgármester szerint azonban ezzel a kormánnyal nehéz együttműködni. A járvány rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar önkormányzatiságot, és a kormány nem segített.

Minket nyomnak le a víz alá. […] Politikai értelemben a fővárosi önkormányzat meggyilkolására készülnek. […] Az ember nem tud azzal beszélgetni, aki éppen fojtogatja

– fejtette ki Karácsony Gergely. Azt is kijelentette:

Aki azt akarja, hogy legyen atlétikai világbajnokság Budapesten, az szavazzon az ellenzékre.

Rónai Egon megkérdezte a főpolgármestertől, mi van akkor, ha nem nyer az ellenzék, és 2024-ig úgy marad főpolgármester, hogy nem áll vele szóba a kormány. „Nem készülök B tervekre” – jött a válasz.

Karácsony Gergely szerint vagy a magyarországi önkormányzati szektor él túl, vagy ez a kormány, „a kettő nem maradhat”. Azt mondta: az önkormányzatok azért vannak a kormány útjában, mert „nem az uralkodás, hanem a szolgálat politikáját képviselik”, és az ellenzék képes az önkormányzatokban kormányozni.