5,7 milliárd forintba került a gazdaság újraindításáról szóló kormányzati kampány

2021.07.23. 18:50
5 milliárd 730 millió forintot költött a magyar kormány az „Újraindítjuk a gazdaságot” című kampányára – derült ki a közérdekű adatigénylésből.

A februárban zajló kampány arra biztatta az embereket, hogy töltsék ki a hét kérdésből álló online nemzeti konzultációt. A Momentum politikusa egy közérdekű adatigénylés által csak most  szerezte meg az erről szóló adatokat, pedig közel fél éve fordult kereste meg ezzel kapcsolatban a Miniszterelnöki Kabinetirodát. 

Elmondása szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodába csak telefon nélkül mehetett be, a megtekinthető dokumentumok egy részét pedig kitakarták, így nem jutott hozzá minden információhoz.

AZ VISZONT ÍGY IS KIDERÜLT, HOGY A KAMPÁNYRA SZÓLÓ MEGRENDELÉST AZ A NEW LAND MÉDIA KFT KAPTA MEG, AMELYBŐL legutóbb 2,28 MILLIÁRD FORINTNYI NYERESÉGÉT VETTEK KI OSZTALÉKKÉNT.

Az 5,7 milliárd forintot felemésztő kampányban a nyomtatott és online sajtóban, rádiókban, TV-csatornákon, óriásplakáton, citylightokon és hengeroszlopokon hirdettek. A kampányban többségében Fidesz-közeli médiumok vettek részt, de rajtuk kívül az Azonnali, a Blikk, a Népszava, az RTL Klub és az ATV is kapott hirdetést. 

„Sajnos ez is azok közé a nemzeti konzultációk közé tartozik, aminek az égvilágon semmi társadalmi haszna nem volt és adatgyűjtésre, valamint a baráti vállalkozók zsebének közpénzzel való kitömésére szolgált. A kormányzati propaganda célja pedig most sem a tájékoztatás, vagy az emberek véleményének a figyelembevétele, hanem a Fidesz politikai üzeneteinek célba juttatása volt” – fűzte hozzá Kassai Dániel.