Tízmilliárdos csalás elkövetőin ütött rajta a NAV
Összesen 10,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a három, mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amit nemrég számoltak fel a pénzügyőrök – tájékoztat róla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebook-oldalán.
A hivatal beszámol róla, hogy bandák módszere azonos volt:
a Közösségből beszerzett árut egy szövevényes céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést, így versenytársaiknál jóval kedvezőbb áron tudták kínálni termékeiket.
A módszerük egyszerű volt: külföldről behozott elektronikai cikkeket, mobiltelefonokat a bűnszervezetek egy bonyolult számlázási láncon, gyakran mindössze pár hónapig működő, székhelyszolgáltatóhoz bejelentett, strómanok vezette bukó cégeken keresztül számlázták tovább, áfafizetés nélkül. Persze
a cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, alkalmazottaik nem voltak, kizárólag fiktív számlázásra használták őket, sok közülük rövid úton külföldi állampolgárok nevére került.
Az áfacsaláson túl a láncolat végén álló haszonhúzók jelentős árelőnyhöz jutottak, összességében 10,5 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést.
A NAV nagyszabású akciójában egyszerre ötvenkilenc helyszínen összesen kétszázhuszonhat nyomozó, járőr, IT-szakember vett részt, a kutatásokat a MERKUR bevetési egység és az EUROPOL is támogatta. A költségvetési kár megtérítésére országszerte
több mint ötmilliárd forintos vagyont, közte másfél milliárd forint értékben ingatlanokat, egymilliárdos bankszámlavagyont, száznyolcvanhétmilliónyi készpénzt, nyolcszáz milliós követelésállományt,
hatszáztizenhatmillió forint értékben árukészletet és százmilliós gépkocsiflottát sikerült biztosítani, valamint egy nyolcszázmilliós áfakiutalást is megakadályoztak.
A rajtaütésekben nyomozók összesen huszonöt személyt állítottak elő és hallgattak ki, közülük tizenötöt őrizetbe is vettek. A bíróság összesen tizennégy gyanúsított letartóztatását és további egy bűnügyi felügyeletét rendelte el.
A költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a bűnszervezetek irányítói akár húsz évet is kaphatnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21