Horvátország nyit, a Nyugati pályaudvar bezár

IMG 7653 (1)
2021.06.18. 19:56
Orbán Viktor a pedofilellenes törvény módosításáról és a koronavírusról is beszélt péntek reggeli rádióinterjújában. Kiderült, hogy jól fizet idén nyáron a diákmunka, valamint az is, hogy védettségi igazolvány nélkül lehet menni Horvátországba nyaralni. Napi hírösszefoglaló az Indexen.

Szokásához híven a Kossuth Rádióban indította a napját Orbán Viktor. A kormányfő azzal kezdte, hogy két hónapnyi előnyünk van az oltási programban az Európai Unió tagországaival szemben. A miniszterelnök elmondta, a kormány szerint nem melegellenes a pedofiltörvény módosítása, és azt javasolja mindenkinek, hogy olvassák azt el. Részletek itt!

Szombattól egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvart. A pályahálózat felújítása mellett szükség van az átfogó karbantartására és az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciójára is. Részletek itt!

Szabad az út Horvátországba. Június 17-től a járvány előtti időszakhoz hasonlóan korlátozások nélkül lehet beutazni déli szomszédunkhoz. Megkeresésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium is reagált. Részletek itt!

Idén nyáron jól fizet a diákmunka. Bár az év elején még úgy tűnt, hogy nem nőnek az órabérek, tavasszal azonban elindult az emelkedés, így jó hír a fiataloknak, hogy a diákok idén nyáron akár már 5-10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt. Részletek itt!

Budapesten lehet az Európa-bajnokság döntője. A brit kormány rendkívül komolyan veszi a koronavírus-járványt, ezért megfontolja, hogy beengedjék-e a világ minden tájáról érkező VIP-vendégeket az Európa-bajnokság döntőjére. Attól félnek ugyanis, hogy behurcolják a járványt, ezzel továbbfertőzvén a brit lakosságot. Részletek itt!

Bejárta a világsajtót a hír csütörtökön, hogy Cristiano Ronaldo akciója jelentősen csökkentette a Coca-Cola árfolyamát. A portugál labdarúgó a magyar válogatott elleni, Európa-bajnoki mérkőzés előtti sajtótájékoztatón félretette az Eb hivatalos szponzorának üdítőjét, és a víz fontosságára hívta fel a figyelmet. Azonban úgy fest, ennek nem volt köze a cég árfolyamának csökkenéséhez. Részletek itt!

Gundel Takács Gábor szívesen látná Budapesten az olimpiát. A Magyar Olimpiai Bizottság újdonsült kommunikációs igazgatójával beszélgettünk az Index Sportcast eheti különkiadásában. A teljes adást ide kattintva hallgathatják meg.

További híreinket ide kattintva böngészhetik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

tegnap, 21:01

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.

március 22., 21:06

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.

március 22., 20:09

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42