Zacher Gábor: Az oltástól nem lesz három fülünk

2021.06.05. 18:56

Az oltásellenesek annyi butaságot mondanak, hogy az félelmetes − mondta Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa az RTL Klub műsorában. Hozzátette: az embereknek fel kellene fogniuk, hogy az oltás nem avatkozik bele a genetikába.

Ettől nem lesz három fülünk. Egy barátommal beszéltem tegnap, 71 éves, azt mondta, hogy beleavatkozik a genetikájába. Mondom, mit akarsz? Hetvenegy évesen? Ettől nem fog jobban fölállni a farkad, de rosszabb se lesz maga a történet. Szóval annyira stupid gondolatok jönnek elő az emberekből, hogy az valami rettenetes

− idézte fel oltásellenes tapasztalatait a toxikológus, aki szerint most egy kicsit fellélegezhetünk, de felhívta a figyelmet, hogy az oltási hajlandóság lecsökkent. Szerinte az önkormányzati képviselőknek is körbe kellene járniuk a körzetüket, hogy érdeklődjenek, mindenki felvette-e az oltást.

Mint mondta, ilyen ütemben akkor sem fogjuk elérni a nyájimmunitást, ha a gyerekeket is elkezdik oltani. Mesélt arról is, hogy őt mint egészségügyi dolgozót is megviselte a járvány. Azon sem csodálkozik, hogy megemelkedett a függőségek száma, ugyanis 

SOKKAL TÖBB EMBERT ÉRINTETT PSZICHÉSEN A KORONAVÍRUS, MINT AHÁNYAN ÁTESTEK A BETEGSÉGEN.

Zacher Gábor szerint minél több poszt-Covid-intézetet kell létrehozni, mert nagyon sokaknál fognak jelentkezni a poszt-Covid-tünetek.

A nyári nyitásról elmondta: lehet jósolni, hogy milyen következményei lesznek, de felesleges. Hangsúlyozta: fel kell venni az oltást, hogy „a mutáns mutánsának a mutánsát le tudjuk győzni”, és ne legyen negyedik hullám.

Pozitívnak tartotta, hogy azokat az óvintézkedéseket, amelyeket bevezettek a járvány visszaszorítása érdekében, nem egyik pillanatról a másikra hagyják el az emberek, hiszen harminc-negyven százalékuk továbbra is hordja a maszkot, attól függetlenül, hogy már nem kötelező.

Zacher Gábor nemrég az Index Sunday Brunch című podcastjának vendége volt. Elmondta, hogy olyan élményanyagot biztosított számára az elmúlt két év, hogy már nem kell sokat várni a harmadik könyve megjelenésére. A toxikológus a Covid-hájról, illetve a koronavírusban haldoklók utolsó óráiról is beszélt az Indexnek.