Itt a könyv az úgynevezett Orbán-titokról

DMARC20190925030
2021.05.05. 19:57
Orbán Viktor szeret csapatban dolgozni, a körülötte lévők intellektuális erejére támaszkodik, próbálja megőrizni a felcsúti plebejusi mentalitást, gondolkodás nélkül el lehet vele menni egy háborúba, egész Európában megkerülhetetlen, teljesítményét az egész világ elismeri, de dicsérni őt, még mindig bátorság. Így lehet összefoglalni a miniszterelnökről szóló könyv bemutatóján elhangzott kijelentéseket.

G. Fodor Gábor politológus Az Orbán-szabály címmel könyvet írt a miniszterelnökről azzal a céllal, hogy fellebbentse a fátylat az úgynevezett Orbán-titokról, számba vegye politikai teljesítményének összetevőit, illetve magyarázattal szolgáljon az eddigi sikereire.

A XXI. Század Intézet online bemutatót szervezett a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában kiadott könyvről.

Ha ezt az ellenzék elolvassa...

Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos arról beszélt, bár Orbán Viktorról már sok könyv íródott, de G. Fodor Gábor munkája azért is különleges, mert az Orbán-csapat tagjaként belülről írt meg olyan dolgokat, amelyek ebben a formában összefoglalva – pontosan idézve a miniszterelnök gondolatait –, sehol nem találhatóak meg.

A kormánybiztos szerint a könyvből egyértelműen kiderül az a filozófia, amit a miniszterelnök képvisel, továbbá az is: miért tartotta fontosnak, hogy csapatban dolgozzon, és miért támaszkodott mindig erőteljesen a körülötte lévők intellektuális erejére, valamint

hogyan próbálta megőrizni azt a felcsúti plebejusi mentalitást, amit éppen a szocializációjával lehet magyarázni.

„A józan ész tisztelete a politikában az egyik legfontosabb törvény vagy szabály” – tette hozzá Stumpf István. Azt is mondta, hogy a politikusoknak két nyelvet kell beszélniük: a célok és az emberek nyelvét, és ebben nem nagyon van versenytársa Orbán Viktornak a magyar politikai életben.

Stumpf István szerint G. Fodor Gábor könyvében visszakövethetően benne vannak a 2010 utáni korszak legfontosabb üzenetei.

Időnként az jutott eszembe, hogy ha ezt alaposan elolvassa az ellenzék, akkor az Orbán-rejtélyt is megértené

– fogalmazott a kormánybiztos, aki szerint emiatt bajban lehetne a kormányoldal a választáson. Ugyanakkor azt is hozzátette: Orbán Viktornak az ereje éppen abban rejlik, hogy képes felismerni azokat a nemzetstratégiai célokat, amelyek mentén csapatot tud maga mögé gyűjteni.

A nyelv: hatalom

Lánczi András filozófus, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a magyar ellenzéknek egy európai méretű pechje van, mert egy olyan képességű és tehetséggel megáldott emberről van szó Orbán Viktor személyében, akiről a külföldiek is azt mondják: nem lehet megkerülni Európában sem.

A könyv kulcsgondolatának a nyelvet tartja, vagyis ahhoz, hogy valaki, valami újat hozzon a politikában, ahhoz egy új nyelvezet kell. Lánczi András azt is mondta, hogy Orbán Viktor olyan jó filozófus is lehetett volna, mint amennyire hatásos politikus.

Ő is kifejtette: ha az ellenzék valóban meg akarná érteni G. Fodor Gábor könyvét, akkor megértenék belőle, hogy miért tartanak ott, ahol tartanak, mi a különbség, és miért van az, hogy Orbán Viktort

nemhogy nem lehet megkerülni, hanem jó eséllyel megnyeri a következő évi választásokat.

„Én vállalom ezt a bátorságot”

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint nem a nagy példányszámtól lesz egy könyv jó.

A könyv elolvasása által többet értünk meg a világból, többet értünk meg a létezésünkből, jobban ismerjük azt a világot, amelyben élünk. Ezek alapján, egy jó könyv

– fejtette ki az európai parlamenti képviselő G. Fodor Gábor könyvével kapcsolatban.

Deutsch Tamás azt is hozzátette: a könyv abban segít, hogy jobban lehessen tájékozódni az elmúlt 30 évről, és még jobban érthetővé váljon, miért olyan meghatározó az a tíz esztendő, ami 2010-ben kezdődött.

A fideszes politikus úgy véli, hogy dicsérő szavakat mondani Orbán Viktorról, még mindig bátorság. „Én vállalom ezt a bátorságot” – szögezte le.

Deutsch Tamás azt is mondta, hogy Orbán Viktor a korszakos magyar politikusok sorába tartozik, mert „még azok is elismeréssel beszélnek róla”, akik nem tartoznak a rajongói táborába, és ez a fokmérője a közéleti tevékenységének.

Furcsa barátság

Bayer Zsolt publicista egy idézetet olvasott fel, amely szerinte G. Fodor Gábor könyvének legfontosabb részét jelenti:

Van tehát egy erős politikai vezető (Orbán), aki az emberektől kapott hatalommal felruházva (kétharmad), az emberekkel (nemzeti konzultáció és népszavazás segítségével), az emberekért (a rezsicsökkentéstől az illegális migráció megállításáig) harcol az erejével visszaélő, a saját elveivel is szembemenő, az emberek világától eltávolodó, az érvekre kettős mércével, fenyegetéssel, zsarolással válaszoló, az igazság kimondását megtiltó és azt szankcionáló brüsszeli elittel szemben.

Bayer Zsolt arról is vallott, hogy „furcsa barátság” köti a miniszterelnökhöz, ugyanis gondolkodás nélkül elmenne vele egy háborúba, és soha nem kéne tartania attól, hogy mi történik, ha hátat fordít neki.

Itt hagyja nyomait az Orbán-korszak

A XXI. Század Intézet könyvbemutatójának végén egy panelbeszélgetés keretében Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese azt mondta: nem csupán hatalomtechnikáról van szó, hogy meg kell nyerni a következő választást, hanem a miniszterelnök stratégiai célokról gondolkodik távlatokban, és egy olyan korszak épül, amelyhez valamilyen módon viszonyulni kell.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója is méltatta Orbán Viktort, hangsúlyozta:

olyan teljesítmény van mögötte, amit az egész világon elismernek, amit mindenki kénytelen valamilyen formában felhasználni, vagy ahhoz képest állást foglalni, megcáfolni, illetve valamit ellene csinálni.

Orbán Viktornak minden egyes lépése végig van gondolva, meg van alapozva, és ezek összeálltak egy olyan építménnyé, ami megváltoztatta Magyarországot, ezáltal kezdi megváltoztatni a térségünket, és így jó esély van arra, hogy egész Európát meg fogja változtatni, „és ennél jobb Európával nem történhet” – fejtette ki Schmidt Mária.

G. Fodor Gábor elmondta: könyvében kijelentette, hogy az Orbán-korszakban élünk, és ezt a miniszterelnök politikai ellenfelei is elismerik.

Olyan politikai tehetségről, képességről, teljesítményről van szó, amely korszak-meghatározó módon hagyja itt a nyomait. (...) Ebben előbb-utóbb konszenzus lesz, legfeljebb az előjelek kérdésében lesz vita

– fogalmazott a politológus.

(Borítókép: G. Fodor Gábor 2019. szeptember 25-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)