Ennél cukibb ma nem lesz: kiselefánt született Budapesten

2021.04.28. 13:24
Óriási az öröm a Fővárosi Állat- és Növénykertben! Megszületett az Angele névre hallgató elefánt harmadik borja.

A huszadik életévében járó Angele április 24-én, hajnalban hozta világra kicsinyét. Az ellés viszonylag gyorsan zajlott, szerencsére komplikációmentesen. A születés pillanatát kamerákkal rögzítették az állatkert dolgozói, a felvételt pedig már meg is osztották a közönséggel. Bár a videóban úgy tűnhet, hogy az anyaállat megrugdossa az újszülöttet, valójában csak a magzatburkot igyekszik eltávolítani róla. Az állatkert oldalán azt írják, ez teljesen normális viselkedésnek számít. 

A kiselefántnak viszonylag gyorsan sikerült lábra állnia, és az emlőket is rendben megtalálta, anélkül, hogy a gondozóknak segíteniük kellett volna. Az újszülött ormányos súlyát 80 kilogrammosra saccolják.

Amit a szülőkről tudni lehet: az anyaállat, Angele 2001. november 5-én született a franciaországi Les Mathes közelében található La Palmyre Állatkertben, innen szállították át Budapestre 2010. szeptember 29-én. Assam, az öttonnás apaállat 2000. október 7-én jött világra a Chesteri Állatkertben, ahonnan 2004. augusztus 18-án Belgiumba, majd 2009. október 28-án budapesti otthonába került. Angele és Assam „kapcsolata” évekre nyúlik vissza: először 2013-ban, majd 2017-ben született utódjuk.

Az elkövetkezendő napokban érdemes lesz nyomon követni az állatkerti híreket, április 29-én, csütörtökön, délelőtt 11 órakor például élő videón keresztül leshetnek be az érdeklődők az elefántokhoz az intézmény hivatalos Facebook-oldalán.