Jó hírt kapott Szijjártó Péter, szerinte erre ébredni érdemes

2021.04.27. 06:51

Újabb szállítmány orosz vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter kedden hajnalban a Facebook-oldalán. A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a kormány teherszállító repülőgépe Moszkvából 480 ezer Szputnyikkal érkezik Budapestre.

A gép fedélzetén 200 ezer első komponensű oltóanyag van, amelynek a leszállításával Oroszország teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit. „Egymillió magyar ember kaphatja meg a Szputnyik oltását ezáltal” – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a gépen van még 280 ezer második komponens, amivel most már minden, Magyarországon lévő első komponens utáni második komponens is megérkezett.

Tehát mindenki, aki eddig megkapta az első oltást a Szputnyikból, meg tudja kapni a második adagot is 

– jelentette ki. Ezzel már csak egy 200 ezres orosz szállítás van hátra, amely néhány hét múlva érkezik.

 A miniszter a „jó hírek, amikre ébredni érdemes” felkiáltással kitett videóban azt mondta, szeretnék visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket.

Ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzuk, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség

– fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hozott a magyar kormány, amikor elhatározta, hogy Oroszországból is vásárol oltóanyagokat, hiszen ha ezt nem tette volna meg, ma egymillió emberrel kevesebben lennének biztonságban.