Az idősotthonok lakói kimaradtak a nyitásból

DSZZS20210312007
2021.04.27. 06:07
Egyre nehezebben viselik a kényszerű bezártságot a szociális intézmények ellátottjai. Védettségi igazolvány ide vagy oda, esetükben egyelőre marad a korlátozás.

Az elmúlt napokban több, idősek otthonában élő lakó is megkereste szerkesztőségünket azzal, hogy mondjuk meg, mikor találkozhatnak már családjaikkal.

Egyikük azt írta:

A járvány kezdetekor nagyon jólesett, hogy elsőként kiemelten vigyáztak ránk, lezártak, hogy nehogy megfertőződjünk, de mára ezt már teherként éljük itt meg szeretteinktől elzárva. Ha el akarjuk hagyni az intézményt, 10 nap karantén vár ránk, holott már mindkét oltást több mint egy hónapja(!) megkaptuk, és oltási igazolványunk is van.

A panaszos szerint a számukra előírt karanténkötelezettség negatív diszkrimináció.

Miután nincs nyoma változtatásnak, továbbra is érvényben lévőnek kell tekinteni azt a rendelkezést, amelyet az országos tiszti főorvos tavaly szeptemberben az összes magyarországi, szakosított ellátást nyújtó szociális intézményre elrendelt. Ez azt jelenti, hogy jelenleg is látogatási, illetve intézményelhagyási tilalom vonatkozik a lakókra.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020. december 18-i határozata azonban engedélyezi bizonyos („a szakosított szociális intézményekben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatok” című dokumentumban nevesített) feltételek mellett az ellátottak láthatását. Érdeklődésünkre a Fővárosi Önkormányzat azt közölte, hogy például 

a Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában az érintésmentes látogatás lehetősége a fenntartó engedélyével 2021. április 6. napjától megnyílt. A hozzátartozók előre egyeztetett időpontban, a járványügyi védekezés szabályainak megtartásával szeretteikkel találkozhatnak.

 Az intézmény honlapján a látogatásra vonatkozó részletes protokoll is elérhető.

Az biztos, hogy a kijárási és látogatási tilalom hosszú hónapjai mind az ellátottak és munkatársak, mind a hozzátartozók számára nagyon megterhelőek voltak. A bevezetett érintésmentes látogatás ezen némileg talán enyhíthet. A fővárosi intézmények fenntartója azt írta, az idősotthonok elhagyására továbbra is csak nagyon indokolt esetben van lehetőség, például amennyiben a lakónak az intézményen kívüli orvosi vizsgálaton kell megjelennie. Az Emmi március 13-án kiadott eljárásrendje szerint 72 órán belüli távolmaradás abban az esetben engedélyezhető, ha az intézmény a gondozottat visszaérkezése után 10 napig izolálni tudja.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a járványügyi védekezés előírásainak betartása indokolt, még akkor is, ha az a védőoltásban részesült ellátottak számára megterhelő. Nemcsak a vonatkozó NNK- és Emmi-szabályozás megsértésének szankcionálhatósága miatt (sőt nem elsősorban azért), hanem azért is, mert

a fertőződés és fertőzés lehetősége az oltottaknál továbbra is fennáll.

Náluk a betegség lefolyása szerencsére jellemzően sokkal enyhébb, azonban a védőoltásban nem részesült ellátottakra komoly veszélyt jelent.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ a felvetett kérdésünkre szűkszavúan úgy reagált, hogy az operatív törzs és a járványügyi szakemberek folyamatosan értékelik a járványügyi adatokat, és azok függvényében tesznek javaslatot az esetlegesen szükségessé váló, újabb védelmi intézkedések bevezetésére, vagy a meglévő korlátozások, így az idősotthonokra vonatkozó látogatási és intézményelhagyási tilalom feloldására.

(Borítókép: Beoltanak egy idős férfit az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájával 2021. március 12-én. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)