TASZ: ellentétes az Alaptörvénnyel a védettségi igazolvány

2021.04.23. 21:57
Kapcsolódó
Védettségi igazolvány: még mindig nem tudjuk, mire lesz jó

Védettségi igazolvány: még mindig nem tudjuk, mire lesz jó

A vírus elleni védettséget igazolni hivatott kártya várható előnyeiről és az annak hiánya miatti hátrányokról kérdeztük Asbóth Márton jogászt.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a Facebook-oldalán foglalta össze aggályait az oltási igazolványok birtokosait megillető kedvezményekről. A jogvédők egyenesen alaptörvény-ellenesnek tartják a kormány tervezett intézkedését:

A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni

– áll a közleményben. Továbbá az alábbi aggályaikat is kifejtették:

Mindez romba dönti azt a jogi érvelést is, ami megengedi, hogy az igazolvánnyal látogathatók legyenek a közösségi terek. Ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különbségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája, és kinek nincs. Ez a fajta megkülönböztetés azonban már nem fogadható el, diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes.

Kapcsolódó
A védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják

A védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják

Gervai Nóra szerint ha a védettségi igazolványhoz plusz jogok járnak, akkor az nyomásgyakorlási célt szolgál, hogy minél többen oltassák be magukat.

Lapunknak Gervai Nóra egészségügyi szakjogász fejtette ki a védettségi igazolásokkal kapcsolatos aggályait. A szakember szerint egyrészt létezik egy időbeli különbségtétel, így a védettségi kártyát, függetlenül attól, hogy pontos ismeretünk lenne a vakcinák hatásosságának időtartamáról, a beoltottaknak határozatlan időre adják ki, míg a betegségen átesettek számára fél évre.

Emellett pedig kérdéseket vet fel az is, hogy azok esetében, akik saját maguk igazolják, hogy a betegségen átestek, azoknak a kártya kiváltása pénzbe kerül. A védettségi igazolással kapcsolatban szerinte az is probléma, hogy már az első oltást követő nyolc napon belül postázzák, ami hamis biztonságérzetet ad a beoltottaknak.

Még akkor is probléma mindez, ha az oltások túlnyomó része már az első beadás után pár héten belül egy bizonyos fokú védettséget biztosít, hiszen majdnem az összes, hazánkban forgalomban lévő védőoltást két dózisban kell beadni, és csak ezután pár héttel fejtik ki maximálisan a védőhatásukat.

Az alapjogok korlátozásának azonban van egy kritériumrendszere, így az csak jogos cél érdekében történhet. Ilyen jogos cél lehet a közegészség védelme, illetve az ország gazdasági jóléte. A szakértő szerint a jogos cél nyilvánvalóan megvan, de ezenfelül – ahogyan a jogász az Emberi Jogok Európai Bíróságának a gyakorlatára utalt – az alapjogokat korlátozó intézkedéseknek szükségességi és arányossági követelményeknek is meg kell felelniük. A szükségesség azt jelenti, hogy létezik egy olyan kényszerítő erejű társadalmi igény, ami miatt az alapjog korlátozása szükséges, az arányosság feltétele pedig az, hogy csak a legkevésbé korlátozó módon lehet az alapjogainkat szűkíteni.

Gervai Nóra szerint diszkriminációt valósíthatna meg az, ha a védettségi igazolások többletjogosítványokat hordoznának, addig mindenképp, amíg az oltást felvenni kívánók teljes köre nem kapta meg a vakcinát. Ha azonban ez a kör – vagyis a KSH jelenlegi adatai szerint a népesség 60 százaléka – beoltatta magát, akkor elértünk egy olyan átoltottsági szintet, ami fölött erre a rendszerre közegészségügyi indokból nincs szükség. Eddig az időpontig pedig a megfelelő gazdaságvédelmi intézkedések, támogatások, munkavállalót és munkáltatót védő szabályok – például a táppénzszabályok átgondolása – kiválthatják a védettségi igazolás bizonytalan rendszerét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50