A vendéglátósok nem tudják, meddig bírják még

DBZOL20200316062
2021.04.07. 20:47
Már most is minden képzeletet felülmúló nehézségekkel küzdenek, és esélyt sem látnak a nyitásra.

Magyarországon elérte a 2,5 millió főt a legalább az első dózissal beoltottak száma, ezért – a korábbi terveknek megfelelően – életbe léptek azok a beígért lazítások, amelyekről itt írtunk részletesen.

A vendéglátóhelyeken azonban továbbra sincs változás, csak elvitelre vagy házhoz szállítással vásárolhatunk, és az éttermek teraszait sem lehet használatba venni.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az Index kérdésére elmondta:

Senki nem tudja, hogy meddig bírjuk még, mert már most is minden képzeletet felülmúló nehézségekkel kell megküzdenünk, de látva az elmúlt időszak fertőzöttségi adatait, szó sem lehet arról, hogy kinyissunk.

Kovács László szerint a ma bevezetett könnyítéseknek inkább pszichológiai jelentőségük van, mert az embereket már fojtogatja a bezártság.

Az MVI elnöke hangsúlyozta, hogy a vendéglátósok egyértelműen a járványhelyzet legnagyobb áldozatai közé sorolandók, embert próbáló feladat talpon maradniuk, de

jelen pillanatban nálunk sokkal fontosabb az egészségügyi szektor működése. Fájdalmasan nehéz dolguk van, elképesztő munkát végeznek, ezekben az időkben a szolidaritás az elsődleges.

A szakember arra nem vállalkozik, hogy megjósolja, mikor indulhat újra a vendéglátóipar, mert minden a számokon és a járványügyi szakértők véleményén múlik, de az eddigiek alapján úgy gondolja, hogy május végére talán számíthatunk érdemi előrelépésre.

Korábban a húsvétban reménykedtünk, de teljesen világos, hogy ilyen helyzetben nem lehet kinyitni. Ezt a témát egyébként nem kell átpolitizálni, az adatokon és a szakemberek véleményén múlik, hogy mikor lehet biztonságosan nyitni.

A szerdai könnyítésből a szállodák is kimaradtak, a második lépésre – Orbán Viktor korábbi szavai szerint – 3-3,5 millió oltottig kell várni, de az egyelőre nem nyilvános, hogy a következő ütem milyen területeket, milyen részletszabályok mentén érinthet.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke lapunknak leszögezte, csak a nyitás után derül ki, hogy a szállodaiparban kiknek sikerült túlélnie a válságot, és a megfelelő számú munkaerő biztosítása is kihívást fog jelenteni.

(Borítókép:  Üres étterem a Zrínyi utcában Budapesten 2020. március 16-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)