Vasárnapig újabb százezer embert oltanak soron kívül

DVAST20210402014
2021.04.07. 15:27

Eddig több mint százezer pedagógus kapta meg az oltást, és kedden újabb százezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott SMS-ben behívót a soron kívüli oltásra. Az oltás csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon, és ezúttal is Pfizer-vakcinával történik – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon.

A pedagógusok soron kívüli oltásának április 1. és 3. között tartott első körére 78 ezer már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót, közülük 66 685 fő (85 százalék) jelent meg az oltáson és kapta meg a vakcinát. Az akció előtti hetekben is már 33 634 fő pedagógus kapott oltást.

Eddig tehát összesen több mint százezer pedagógusT oltottak be.

A második körös oltás április 8. és április 11. között lesz, erre 100 013 fő kap SMS-ben behívót, köztük az oltásra regisztrált köznevelésben, szakképzésben és bölcsődékben dolgozók, valamint az első körben behívott, de meg nem jelent pedagógusok.

Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltóponton, később is kapnak majd lehetőséget az oltásra. Már az első vakcina után is jelentősen emelkedik a védettség a vírusfertőzés súlyos lefolyása ellen. A pedagógusok soron kívüli oltása biztonságosabbá teszi az óvodák és iskolák újranyitását, és ezzel ahhoz is hozzájárul, hogy sok gyermekes szülő is visszatérhessen a munkába – írják.

(Borítókép: Koronavírus elleni oltásra érkeznek pedagógusok a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház oltópontjára Székesfehérváron 2021. április 2-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)