Idős édesanyja házát is elherdálta Fekete Dávid

2021.04.01. 10:47

Fekete Dávid kálváriája állítólag már évek óta tart, a közönség pedig március elején kapcsolódott be a drámába, miután az énekes a Facebookon jelentette be, vége a házasságának. A sztori azóta továbbgyűrűzött: kiderült, hogy az egykori megasztáros hatalmas adósságot halmozott fel, és hogy ezt fizetni tudja, az ügyfeleit verte át, méghozzá jelentős összegekkel. Egy győri nő nemrég azt állította, az énekes egy bűnszervezet tagja.

A Blikk információi szerint a helyzet még tovább romlott, Fekete Dávid gyerekkori otthona is ráment a rossz döntésekre. Az énekes édesanyja segíteni szeretett volna, de végül búcsút kellett intenie a házának, albérletbe kényszerült.

Hosszú évek óta benne van ebben az adósságspirálban. Folyamatosan újabb és újabb helyekről próbál pénzt szerezni, hogy az előző tartozásait és persze annak kamatait kifizesse. Elkótyavetyélte az anyja házát, azt, ahol ő maga is felnőtt. Hát milyen ember az ilyen? Szegény asszony segíteni akart neki, amire ráment az otthona. Idős fejjel most albérletben kell élnie a takaros ház helyett, amelyért egész életében dolgozott

– mondta a lapnak Fekete Dávid egyik károsultja. A hírt egy családtag is megerősítette, hogy az énekes édesanyjának panellakásba kellett költöznie kertes házából.

A Blikk arról is beszámolt, hogy az egykori Megasztáros jelenleg csak telefonon beszél volt feleségével, vele is csupán a gyerekeikről, akiknek írt egy bocsánatkérő levelet is. Ami az énekes lakhatását illeti, hol az édesanyjánál, hol a féltestvérénél húzza meg magát.