Az oltás nem véd meg a fertőzéstől

2021.03.23. 17:50

A járványügyi intézkedések nyilván az esetszámok, illetve a járvány tendenciája alapján dőlnek el. Egyelőre emelkednek az esetszámok, úgy látjuk, hogy a járványgörbe még nem stagnál, emelkedő fázisban vagyunk – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a Tv2 reggeli műsorában. Mint mondta,

még nem értük el a csúcsot.

Az osztályvezető hozzátette: a kórházban ápolt betegek száma is emelkedik, és sajnos a súlyos állapotban lévők száma is egyre több. Kérte, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével.

A valódi vagy nagyobb védettség a második oltás után alakul ki, és annak is kell legalább hét–tíz nap, míg azt mondjuk, hogy valóban eléri az ellenanyag azt a maximális csúcsot, hogy már valódi védettséget adjon. A mai tudásunk szerint a védőoltás elsősorban a súlyos betegség, illetve a szövődmények kialakulása ellen véd. Tehát az oltott személyeknél is nagyon fontos, hogy betartsák a járványügyi intézkedéseket

– mondta Galgóczi Ágnes. Hozzátette, hogy több mint hárommillióan regisztráltak a védőoltásra. Arra a kérdésre, hogy valóban megjelenhet-e egy magyar mutáns, illetve lesz-e negyedik hullám, az osztályvezető úgy felelt, jóslatokba nem szeretne belemenni, várjuk meg, hogy a harmadik hullám elcsendesedjen.

A vírusok nagyon változékony szervezetek, amelyek alkalmazkodni akarnak a változó környezethez, hiszen mi is védekezünk a védőoltással, gyógyszeres kezelések vannak ellene, de a vírus szeretne túlélni, ezért alakulnak ki a mutációk

– mondta az osztályvezető. Hozzátette: talán május végére, június elejére már elég magas átoltottságot érhetnek el a lakosság körében, ez azt jelenti, hogy akkorra már hárommillió beoltott lehet. Arról, hogy mikor nyithat az ország, úgy vélekedett, ez egy nagyon komplex, nem csak egy tényezőhöz kötött döntés. Hozzátette:

A kórházi kezelések és az elhalálozások száma sajnos egy ideig még nem lesz túl alacsony.

Mint megírtuk , az elmúlt 24 órában 5481 új személy fertőződött meg koronavírussal, ezzel a járvány kezdete óta összesen 586 123 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 252, többségében idős, krónikus beteg.  A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 378 176 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 189 244-re emelkedett már.