A járványhullám közepén bezárták az egyik szombathelyi postafiókot

2021.03.23. 11:12

Annyian lettek koronavírusosak a postások közül Szombathelyen, hogy a Március 15. téri postafiókot be kellett zárni – számolt be saját értesüléseire hivatkozva az ugytudjuk.hu. A Magyar Posta azonban arról tájékoztatta a nyugat.hu internetes portált, hogy technikai probléma miatt lesz bizonytalan ideig zárva a szombathelyi posta.

Tisztelt ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a Szombathely 8-as posta (9700 Szombathely, Március 15. tér 1.) 2021. március 22-től ideiglenesen szünetel

– áll az ugytudjuk.hu által ismertetett helyi hirdetményben.

A portál információi szerint legjobb esetben is majd csak húsvét után nyithat ki az ideiglenesen bezárt postafiók.

A nyugat.hu-nak arra panaszkodtak a helyiek, hogy egyetlen posta maradt az egész belvárosi részre, a nagy posta, „ahol eddig is legtöbbször az emberek a lépcső aljában várakoztak”, pedig most a legkevésbé sem szeretnének tolongani.

Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Postát is, és többek között afelől érdeklődtünk, hogy országszerte hány posta működőképességét érinti hátrányosan a koronavírus, hány dolgozójuk fertőződött meg a vírussal az elmúlt egy hónapban, illetve mennyiben veszélyezteti a feladatellátást a járvány.