Mégsem épülhet meg a Balaton-parti betonmonstrum?

Aliga1
2021.03.22. 16:06

Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve – közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.

Takács Károly elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasházmonstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.

A beruházás megvalósítása viszont ellentétes a helyi építési szabályzattal, és a vízparti építkezést szabályozó miniszteri rendelettel is, amit felülírt az új kormányrendelet – fejtette ki. Hozzátette, a tervezett építmény teljesen tájidegen, a kiadott engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz. Hozzátette: emiatt fordult a település az Alkotmánybírósághoz is.

Azonnali jogvédelmet, vagyis az engedély felfüggesztését azért kérték, mert a területen a bontási munkák megkezdődtek, így az építkezést bármikor beindíthatja az engedélyt jegyző Archibald Kft. – mondta a polgármester. A 8300 négyzetméteres, állami tulajdonú ingatlan korábban úttörőtáborként, majd Erzsébet-táborként is működött. Szerette volna az önkormányzat az elmúlt években ingyenes vagyonjuttatással vagy hosszú távú vagyonkezeléssel átvenni, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tavaly értékesítette, a polgármester tudomása szerint 326 millió forintért.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte.

A Balaton turisztikai fejlesztését mindenképpen támogatni kell, hiszen a térség gazdaságának fejlesztése, a munkahelyek teremtése, a minőségi és színvonalas szolgáltatások bővítése mindannyiunk érdeke. Azonban a szóban forgó beruházás véleményem szerint több szempontból is túlzó és tájidegen! A Balaton parti sávjának beépítése pedig erősen kifogásolható! Ezért a beruházás megvalósítását így biztosan nem tudom támogatni!

– fogalmazott, leszögezve azt is, mindent el fog követni, hogy a látványterveken látható betonmonstrum ebben a formában ne épülhessen meg Balatonvilágoson.

(Borítókép: Az épület látványterve. Fotó: ÉTDR)