A szabad sajtó napján pocskondiáztak egy újságírónőt
További Belföld cikkek
Parászka Boróka megérdemelné, hogy agyonverjék – írta a Facebookra Szőke László azért, mert az újságírónő bírálta a kormány hozzáállását a vakcinákhoz. A bejegyzést már törölték, de mivel internet nem felejt, képernyőképek őrzik a bejegyzés emlékét.
Szegény Boróka. Hülye, de legalább van nekünk. Legalább. Néha gondolkodom, hogy kell-e figyelnünk rá. Nem. Agyonverni sem érdemes, de megérdemelné
– fogalmazott Szőke László, aki a magyar kormány által Erdélybe juttatott 1,45 milliárd, majd újabb 1,9 milliárd forintos sajtótámogatás médiaportfóliójának fejlesztési igazgatója hétfőn, „stílusosan” épp a Szabad Sajtó Napján – szúrta ki a Mérce.
Szőke László egyébként az újságíró egy korábbi bejegyzését osztotta meg, amelyben a Fidesz „vakcinanacionalizmusát” kritizálta, és ahhoz fűzte hozzá a fentebbi gondolatokat. Önmagában már ez is komoly ügynek tűnhet, de az újságírónő ennél tovább is ment, újabb Facebook-bejegyzést írt, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy hasonló támadások érték több kolléganőjét is, például Csata Orsolyát, Víg Emesét, Hunyadi Zsuzsát, és Juhász-Bolylan Kincsőt is.
Parázska Boróka kiemelte, hogy újságírónak lenni ma nehéz feladat, sőt, kétszeresen nehéz, mert a kolléganőknek viselniük kell mindazt, amit az újságírók és amit a nők elszenvednek,
amiért kiszolgáltatottá válnak.
Beszámolt arról is, hogy ezek az emberek tudatos védelem nélkül nem végezhetik a munkájukat, veszélybe kerül nem csak az, amin és ahogy dolgoznak, de a magánéletük, és a személyes integritásuk is.
Szőke László később egyébként közzétett egy bejegyzést, amelyben beismerte, hogy túllőtt a célon – erről a Media1 tájékoztatott.
Más nem, így Parászka Boróka sem érdemli, hogy ennyire ócskán, aljasul – kinek ahogy tetszik – megküldjem. Ráadásul, s ebben igazatok van, nem a förvedményében (sic!) állítottakkal szálltam vitába, hanem őt küldtem meg. Tehát helyesen: azt sem érdemli, hogy agyba-főbe szeressük. Még ha meg is érdemelné…
– összegzett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
10 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
1 órája
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
27 perce
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
40 perce
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
23 perce
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
2 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
3 órája
- Címlapon
Az Egyesült Államok titokban tárgyal a Hamásszal
A Fehér Ház is megerősítette a hírt.
48 perce
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Címlapon
Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
A tiltakozók azt hitték, az ilyen eseteken már rég túllépett Szlovákia.
1 órája
- Címlapon
Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
A manórudat átadták a NAV-nak.
5 órája
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Címlapon
Ha a Hunyadi siker lesz, jöhet a folytatás
A film alkotóit kérdeztük a díszbemutató előtt.
3 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55