Majdnem leégett Gáspár Győző családi háza
Sokkot kapott Gáspár Győző családja, amikor hazaérkezve azt látták, hogy lángol a házuk melletti nádas, és ez még semmi, mert ennél még sokkal megdöbbentőbb volt, amit az otthonuknál elhelyezett térfigyelő kamera rögzített, ugyanis az felvehette az elkövetőt – adta hírül a Blikk.
A lapnak Gáspár Bea azt mondta, hogy nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a felvételeket, de egyelőre nem nevezte meg, hogy kit gyanúsít gyújtogatással, csak annyit közölt, hogy egy nagyon közeli hozzátartozóról van szó. A felvételeken jól látszik, hogy a ház teteje nagyon közel volt a lángokhoz, és ha az meggyullad, akár az egész épület is leéghetett volna.
Azt is elmondták a lapnak, hogy a történet érdekessége, hogy ez a nagyon közeli rokonuk hivatalosan otthon fekszik koronavírus-fertőzéssel, ugyanis – Győzike szavai szerint – a héten még azt híresztelte, hogy a betegség miatt szinte a halálán van.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
2 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
3 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
4 órája
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Eljárás indult az Orbán Viktor rádióinterjúját megzavaró tiltakozók ellen
Tompos Márton, a Momentum elnöke további tüntetéseket tervez.
13 perce
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
7 órája
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
8 órája
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
2 órája
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
9 órája
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
8 órája
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38