Megkezdődött a szigor, de a Balaton még nem készült fel az érkezőkre

2021.03.08. 06:37

Attól tart a Balatoni Szövetség elnöke, hogy a hétfőtől kezdődő, a korábbinál szigorúbb zárlat miatt sokan döntenek úgy, hogy kimenekülnek a városokból, és a tóparton kötnek ki, ezért felhívást tett közzé, amelyben azt kéri az érkezőktől, hogy a bevásárlásaikat próbálják meg lakhelyeiken elintézni, különös tekintettel a gyógyszerek beszerzésére, hogy ne terheljék a balatoni települések üzleteit, patikáit – adta közre az ATV

Bár vasárnap délelőtt még nem volt nagy tömeg a parti sétányon, Balatonfenyvesen, de a megszokottnál többen andalogtak a délutáni napsütésben. A település polgármestere, aki egyébként a Balatoni Szövetség elnöke is, úgy fogalmazott: a hétfőn kezdődő szigorítások miatt arra lehet számítani, hogy

sokkal többen lesznek a Balatonon, mint amire a kereskedők, szolgáltatók fel vannak készülve.

A polgármester arról is beszélt, hogy a Balaton-parti városok ugyanúgy a túlélésre játszanak, mint bármely más település az országban. 

Azt kérem, hogy a Balaton-part nem egy üdülőhely most. Ez ugyanolyan magyarországi település, amely próbálja túlélni ezt az időszakot. Attól még, hogy a süt a nap, és gyönyörű a Balaton, még nem jelenti azt, hogy itt aztán el lehet felejteni mindent, ami a bajainkkal kapcsolatos. Kérek mindenkit, hogy tartsák be a szabályokat

– fogalmazott Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, bár mivel közeledik a tavasz, nem valószínű, hogy sokan meghallják majd szavait. Az ATV cikke arról is ír, hogy a boltok többsége még nem készült fel az embertömegre.