Orbán Viktor: itt a harmadik hullám, még nem jött el a könnyítés ideje

2021.02.24. 10:40 Módosítva: 2021.02.24. 11:09

Háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében most többek között Müller Cecília országos tiszti főorvossal és Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök.

Egyeztetés járványügyi szakemberekkel. Vakcinákról és az idősotthonokban lakók helyzetéről

– írta közösségi oldalán a kormányfő szerda délelőtt. Beszámolt róla, hogy ma megkezdik az oltást a kínai vakcinával is. 

Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói sorra kerülhetnek

− emelte ki a miniszterelnök. Hozzátette: jó hír, hogy egyre több vakcina érkezik az országba, amivel egyre több embert tudnak beoltani. Kiemelte ugyanakkor, hogy a harmadik hullám „fenyegeti Magyarországot”, ezért fontos, hogy aki csak tudja, oltassa be magát.

Orbán Viktor kiemelte, hogy könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni. Az idősotthonok lakói azonban (akiket már 80 százalékban átoltottak) sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Ezzel kapcsolatban szeretnének „emberileg elfogadható megoldást találni” − tette hozzá a miniszterelnök.

Mint arról az Index beszámolt, Orbán Viktor tegnap az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt elsőként. A miniszterelnök Facebook-videóban közölte: óvatosságra intették a szakemberek.

Kedden, szerdán és csütörtökön járványügyi szakemberekkel folytatunk konzultációkat. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat. Arra kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak

– mondta Orbán Viktor