Orbán Viktor szerint elérkezett a pillanat

2021.02.22. 18:16 Módosítva: 2021.02.22. 18:17

A nemzeti konzultáció is meghatározó lesz abban, hogy miként fog megtörténni Magyarországon a koronavírus-járvány utáni újranyitás  – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon, hétfő délután közzétett videójában.

Hahó, facebookosok, ez a pillanat is végre elérkezett

– kezdte a videót a miniszterelnök, utalva arra, hogy most, az erre vonatkozó nemzeti konzultáció elindulása után szerinte már meg lehet kezdeni a párbeszédet a járványt követő újranyitásról. 

Orbán Viktor elmondta: azt, hogy „mikor szabadulhatunk”, a járványügyi szakemberek fogják meghatározni,

de hogy milyen körülmények közt, hogyan, hány lépésben történjen, nos, ott mindenkinek számít a véleménye

– tette hozzá.

„Ezért arra kérem Önöket, hogy töltsük ki mindannyian a konzultációs kérdőívet” – zárta videóját a miniszterelnök. 

A videóban egyébként a miniszterelnök is kitöltötte a konzultációt. Ennek tanúsága szerint a miniszterelnök 

  • támogatná azt, hogy lépésről lépésre oldják fel a korlátozásokat,
  • támogatná a védettségi igazolványok bevezetését, és azt, hogy ezek a személyek bizonyos korlátozások alól mentességet kapjanak
  • illetve azt is támogatná, hogy a korlátozások közül az elsők közt oldják fel a kijárási tilalmat.