Merkely Béla: A koronavírus kiszámíthatatlan

2021.02.19. 22:03

Professzorok tartottak kerekasztal-beszélgetést a KOVIDők nevű Facebook-oldalon pénteken. A tájékoztató csatornán a szakemberek azt mondták, hogy senki ne féljen az oltástól, vegye fel a vakcinát, ha teheti, mert csak így lehet visszatérni a „normális” életbe, és csak így tudunk a koronavírus miatti kialakult kényelmetlen helyzettől megszabadulni. 

Merkely Béla kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója arról beszélt, hogy a koronavírus egy egész szervezetet érintő, kiszámíthatatlan lefolyású megbetegedést okoz. Azt sem tudják meghatározni, hogy egy 30 éves beteg mekkora eséllyel kerül lélegeztetőgépre. Az igazolt fertőzöttek 5-6 százalék körül kerülnek lélegeztetőgépre. A professzor

becslése szerint a halálozás 0,3-0,4 százalék körüli, és háromszor-négyszer veszélyesebb, mint az influenza.

A szakember elmondta azt is, hogy a halálesetek 85 százalékában 65 év feletti beteg az áldozat, de nem számít a kor, mert az oltás hatása  nem függ  attól, hogy ki hány éves, és az is mindegy, ki melyik vakcinát kapja, mert mindegyik ugyanolyan hatékony. Annyit még hozzátett, hogy az autoimmun betegeknél érdemes gondolkodni, hogy melyik vakcinát kapják meg, erről a szakorvossal kell beszélni a betegnek.

Szekanecz Zoltán belgyógyász, immunológus, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora emlékeztetett, hogy pénteken 352 ember volt lélegeztetőgépen. Szerinte ez a szám kifejezetten rossz, akkor lenne biztató, ha 100 alá menne. A betegség kiszámíthatatlan, aki érzi a tüneteket, azonnal forduljon orvoshoz – tette hozzá a szakember, mert 

a lélegeztetőgépre kerültek 80 százaléka meghal.

Az, hogy mikor számít átoltottnak a társadalom, attól függ, hogy milyen gyorsan érkeznek a vakcinák, és az embereknek milyen lesz az oltási kedve – erről már Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetője beszélt. Szerinte a brit variáns ellen még hatékony lehet az oltás, de az nem biztos, hogy a dél-afrikai ellen is az. Ennek ellenére ő is azt mondja, hogy aki kap vakcinát, az valamilyen szinten védettséget kap, ez pedig sokkal jobb és erősebb védelem, mintha valaki átesne a betegségen. 

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy azért is fontos az oltás, hogy ne csak magát védje, aki megkapja, hanem másokat is. Kiemelték, hogy senki ne bagatellizálja el a koronavírus-járványt, mert mint mondták ez „nem egyszerű” betegség.