Kamubetegekkel is támad a hálapénzkommandó

DSOKI20140929003
2021.02.06. 19:45

A januártól életebe lépett egészségügyi szolgáltatói törvény alapvetően írja át az orvos-beteg kapcsolatot. Noha eddig is büntetendő volt a hálapénz elfogadása, kevés eljárás indult vesztegetés vádjával orvosok ellen.

A törvény az orvosok béremelése mellett megtiltotta a hálapénzes ügyleteket, amihez az Országgyűlés a Büntető törvénykönyvet is módosította. Így

akár három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja, és egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető az a páciens, aki adja a hálapénzt.

Egy kutatás 20–40 milliárd forint közé teszi azt az összeget, amely eddig évente az orvosok zsebébe vándorolt. Az idei évtől ez jelentősen átalakul, illetve annak értéke csökken, ugyanis a jogszabály szerint egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg jelenleg a nyolcezer forintot.

Kamubetegekkel is ellenőriznek

A hálapénz szervezettebb, átláthatóbb ellenőrzésére a Nemzeti Védelmi Szolgálaton (NVSZ) belül már felállították azt a főosztályt, amely március elseje után ellenőrzi mind az orvosokat, mind a betegeket. A megbízhatósági vizsgálatokra 50 fős főosztályt hoztak létre. Tevékenységük egyik részét teszi ki a megbízhatósági vizsgálatok végzése. A vizsgálat során az orvos sérthetetlenségét, feddhetetlenségét ellenőrzik. A tesztet alapos indokkal, előzetes ügyészi engedély birtokában csak külön erre a feladatra kiképzett munkatársak végezhetik el – írta az NVSZ az Indexnek küldött tájékoztatójában.

A megvesztegetni próbáló betegek szerepébe bújva mesterséges, de valóságban is előforduló élethelyzetet teremtenek, ennek során vizsgálják, hogy az egészségügyi dolgozó elfogadja-e a vesztegetési összeget. Tájékoztatásukban kiemelték, hogy a vizsgálat alá vontak döntési szabadsága nem sérülhet, illetve

sem lelki, sem fizikai ráhatással nem lehet arra kényszeríteni őket,

hogy a felajánlott összeget elfogadják. Emellett még számtalan változata lehet annak, hogy mi alapján kezdeményezheti a Nemzeti Védelmi Szolgálat a megbízhatósági vizsgálatot. Ebbe a körbe beletartozhat egy névtelen információ is, amely eljut az NVSZ-hez, vagy akár a szolgálat dolgozóinak személyes tapasztalatai is. 

Kamera kereszttüzében 

A cél mindenképpen támogatandó, de nem biztos, hogy a legdrasztikusabb eszközzel kell kezdeni

– fogalmazta meg markáns véleményét az ügyről Dr. Bátki Pál ügyvéd.

A hálapénz jogi hátterére rávilágítva az ügyvéd elmondta, a vesztegetés egy olyan típusú bűncselekmény, amit nagyon nehéz bizonyítani, mivel konszenzuson alapszik. Vagyis mindkét félnek érdekében áll a bűncselekmény elkövetése és annak titokban tartása is. Más típusú bűncselekményekkel szemben ez esetben nincs sértett, aki feljelentést tenne, ezért a vesztegetést csak kriminológiai eszközökkel lehet feltárni.

A bűncselekmény felderítése történhet megfigyeléssel, lehallgatással, kvázi próbavásárlásokkal vagy megbízhatósági vizsgálattal. Ez utóbbi már eddig is létezett, noha rendőrök, NAV-osok vonatkozásában végezhette el a NVSZ illetékes főosztálya – emlékeztetett az ügyvéd.

Itt jön a dolog rákfenéje: vajon milyen hatása van a betegellátásra, ha az orvos egy potenciális feljelentőt, nyomozót lát a betegben?

– tette fel a kérdést Bátki Pál.

Úgy véli, a betegek sem érezhetik teljesen biztonságban magukat egy olyan helyzetben, ahol kamerákat és poloskákat szerelnének fel az orvosi vizsgálókba, de erről még nem szól a jogszabály.

A beteg komfortérzetét mérgezné meg egy vizsgálat, ha kiderülne, hogy azt egy harmadik személy is megnézheti. Ez már a privát szférát sérti, amely alkotmányos alapjog. Az alapjogok korlátozásának arányossága biztos, hogy felborul egy ilyen helyzetben.

Az ügyvéd javaslata, hogy mind az orvosoknak, mind a betegeknek felkészülési időt kell adni, és csak akkor kellene fellépni drasztikus eszközökkel, ha nem jogkövető az érintettek magatartása – zárta gondolatait Bátki Pál.

Egészségügyi rendszerváltás

Dr. Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai kollégium elnöke hamar lehűti a kedélyeket az NVSZ ellenőrzései és azok módszerei kapcsán. Mint mondja, a helyzetet

ne úgy képzeljük el, hogy most mindenkihez be fognak ülni, és álbetegek mikrokamerákkal és hangfelvevőkkel próbálják felvenni azt, ahogy megkísértik az orvost, majd ő elveszi a pénzt.

Hegedűs Zsolt szerint elképzelhető, hogy lesznek úgynevezett próbavásárlások, de az

egészségügyi prevenció vált hangsúlyossá

azon az egyeztetésen, amelyen a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a MOK vezetői vettek részt a héten.

Az NVSZ és a MOK vezetősége csütörtökön egyeztetett, ahol kiderült, hogy az ellenőrzés során az NVSZ emberei nem a büntetést tartják elsődlegesen fontosnak, hanem a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

„Felkészült, Konstruktív és progresszív gondolkodású emberekkel találkoztunk, ami nagyon kellemes csalódás volt az orvosi kamara számára, hiszen mi is ezt a preventív szemléletet támogatjuk.”

Dr. Hegedűs Zsolt, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke úgy fogalmazott: ami most történik, az nem más, mint az egészségügy rendszerváltása, most az orvostársadalom egészének lehetősége van megmutatni, hogy erkölcsi iránytűje jó helyen van.

A hálapénzt nevezzük át most már vesztegetési pénznek. Amennyiben vesztegetésen érik az orvost, vagy az orvos a beteget, akkor mindkettejüket börtönbüntetésre ítélhetik.

A szakember tisztában van azzal, hogy egy 70 éves örökséget nehéz egyik napról a másikra megszüntetni. Ebben segítségükre lehetne egy médiakampány, amely felhívná mind az orvostársadalom, mint a betegek figyelmét arra, hogy a korábbi hálapénz ma már bűncselekménynek minősül. A kampánnyal ugyanakkor cél a betegek megnyugtatása is, hogy az eddigi megszokott, hamis biztonságérzetet tápláló hálapénz nélkül is biztonságban vannak, és minőségi ellátásban részesülnek. Ezek transzparens megmutatásához viszont az orvostársadalom proaktív magatartására is szükség lesz, amit maximálisan támogat a MOK vezetősége – zárta gondolatait Dr. Hegedűs Zsolt.

(Borítókép: Várakozók egy sürgősségi betegellátó osztályon 2014. szeptember 29-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor

Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor

A miniszterelnök ezzel reagált az ellene felhozott vádakra.

6 perce

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

3 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.

2 órája

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Címlapon
Szijjártó Péter a héten az orosz kormánnyal tárgyal

Szijjártó Péter a héten az orosz kormánnyal tárgyal

Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy Moszkva részéről ki lesz a résztvevő.

15 perce

  • Címlapon
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

1 órája

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

A magyar és török labdarúgó biztosan nem lesznek nagy barátok a jövőben.

36 perce