Családon belüli erőszakon poénkodott a magyar közpénzből működő keresztény portál

2021.02.03. 18:26

A 444 ír arról, hogy a vasarnap.hu portálon nemrég megjelent egy olyan írás, amelyben a családon belüli erőszakot paródizálta a szerző. A magát kereszténynek nevező oldalról a 444.hu azt közölte, hogy bár olvasótábora miatt nem érdemel kitüntetett figyelmet, ennek ellenére más kormányzati lapok, illetve az MTI is előszeretettel szemlézi.

A cikkre a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal is felhívta a figyelmet. Az írást nem sokkal később törölték. Az ominózus cikkhez egyébként a következő Facebook-ajánló szöveget írták ki:

Szóval az van, hogy ha egy nőszemélyen manapság feltűnik bármilyen külsérelmi nyom, akkor azt fix hogy az ura csinálta. Ha nem szoknya van rajta, hanem nadrág, akkor valószínűleg combon rúgta a férje, annak a nyomait takargatja. Ide jutottunk.

A vasarnap.hu a saját közlése szerint a fiatalokat akarja megszólítani, közösséget akar építeni, családi programokat szervezni, valamint a keresztény könnyűzenét szeretné népszerűsíteni. A lapot egyébként közpénzből működtetik. 2018-ban még 276 ezer forintból, addig

2019-ben már csaknem 37 millió forintból gazdálkodott.

A vissza nem térítendő támogatást a Miniszterelnökség, a KDNP pártalapítványa és a Bethlen Gábor Alapkezelő adta. A lapot a Kovács K. Zoltán Alapítvány működteti, amely 100 milliót kapott az Emmitól arra, hogy a keresztény könnyűzenei képzésre és népszerűsítésre.

Egyébként a portálon van még egy most is olvasható véleménycikk, amely arról szól, miért nem elfogadható, hogy meleg párok is örökbe fogadhassanak. A szerző azt írja, már maga az elképzelés is elmebaj, és arra a következtetésre jut, hogy a melegek maradjanak melegek a négy fal között, nehogy Magyarország olyan hellyé változzon „melyet gyakorlatilag már teljes egészében kisajátítottak a homoszexuálisok”.

Az Orbán-kormány december 15-én fogadták el az Alaptörvény kilencedik módosítását, amely alkotmányba foglalja, hogy az anya nő, az apa férfiA törvényjavaslatot Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be november 10-én. A kormány álláspontja szerint ezzel többek között beemelik a magyar családok erősebb védelmét és a gyermekek biztonságát is az alkotmányba.