Nem biztos, hogy megkapja a második védőoltást a lebukott gyöngyösi polgármester

2021.01.29. 15:49

A Pfizer vakcinájával oltották be, és az is lehet, hogy nem kapja meg a védőoltás második dózisát a gyöngyösi polgármester – a többi között erről is beszélt Hiesz György a 24.hu-nak adott villáminterjúban. 

Arra a kérdésre, hogy beadatja-e a második védőoltást, a politikus azt mondta: 

Be. Ha beadják. A héten kell kapjam, kiértesítettek a pontos időpontról. De azt is tudomásul veszem, ha a botrány miatt a kórház eláll az oltástól. Attól kutyaszorító ez, hogy a második híján a beadott első is részben értelmét veszíti.

Arról nem beszélt, hogy ki hívta be oltakozni őt és a feleségét, de azt hangsúlyozta, hogy a szóban forgó orvos teljes jó szándékkal cselekedett. Arra a kérdésre, hogy miért alakulhatott így a helyzet, úgy válaszolt:

Mert valaki nagyon elszámolta magát, és rossz parancsot adott, vagy a kórházban, vagy a megyei operatív törzsben. Erre a kérdésre is majd a vizsgálat ad választ

– jegyezte meg, azt pedig egyenesen cáfolta, hogy a háziorvosa értesítette volna az oltakozási lehetőségről. Arról is beszélt, hogy amíg kitöltötték a papírokat a feleségével és beoltották őket, nagyjából 15-20 ember oltatta be magát, őket szintén aznap toborozták. 

A polgármester egyébként bocsánatot kértmár

Kapcsolódó
Beoltott gyöngyösi polgármester: Hibáztam, és ezért bocsánatot kérek

Beoltott gyöngyösi polgármester: Hibáztam, és ezért bocsánatot kérek

Hiesz György nem ismeri az oltási tervet, és nem is regisztrált.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Szakadozik a felhőzet, de nem szabadulunk könnyen a komor időjárástól

Szakadozik a felhőzet, de nem szabadulunk könnyen a komor időjárástól

Kemény harcot vív a kellemes tavaszi időjárás, de egyelőre még nem áll nyerésre.

2 perce

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.

március 22., 21:06

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

tegnap, 20:52

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

tegnap, 17:50